Fél éve javulnak a gazdasági várakozások |
2009. október 26. hétfő, 03:00 |
A mintegy fél éven át tartó zuhanás után immár fél éve emelkedik a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A javulás azonban lassúbb, mint a romlás volt, s egyelőre csak a pesszimizmus oldódásáról, nem pedig kezdődő optimizmusról lehet beszélni. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint októberben az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is kedvezőbb lett. Az üzleti szférán belül különösen a szolgáltató cégek várakozása javult jelentősen, de az építőipar kivételével a többi ágazaté is kedvezőbb lett. Az iparban szeptemberhez képest egyaránt kissé javult az elmúlt és a következő időszaki termelés megítélése, stagnált viszont a rendelésállományról, ezen belül az exportról alkotott vélemény. A saját termelésű készleteket viszont valamivel magasabbnak érezték a válaszolók. Az építőipari bizalmi index értéke októberben lényegében nem változott az előző hónaphoz képest. A szeptemberivel megegyező a rendelésállományra vonatkozó helyzetértékelés, romlott viszont az előző három hónap termelési színvonalának megítélése. A kereskedelmi bizalmi index értéke 2009 eleje óta hónapról hónapra jelentős ingadozást mutat, de összességében enyhe javulás tapasztalható. Októberben jelentős javulást jeleztek a rendelésekre vonatkozó várakozások, de kedvezőbb lett az eladási pozíció megítélése is. A készletszintet két havi apadás után októberben ismét magasabbnak érezték a válaszolók. A szolgáltatói bizalmi index július óta markánsan emelkedik. Októberben különösen az üzletmenet megítélése javult kiugró mértékben, ennél kisebb, de jelentős pozitív elmozdulást mutatnak a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások is. A foglalkoztatási szándék az iparban javult, építőiparban és a kereskedelemben nem változott, a szolgáltatók körében viszont romlott. A fogyasztók munkanélküliségtől való félelme jelentősen csökkent. Az iparban további áresésre számítottak a válaszadók, az építőiparban is erősödött az árcsökkentési szándék, a szolgáltatók körében viszont közel azonos a következő három hónapban árcsökkentést és -emelést tervezők aránya. A kereskedelemben októberben – szeptemberhez hasonlóan – összességében nem terveztek árváltozást a következő három hónapban. Jelentősen mérséklődtek a fogyasztók inflációs várakozásai. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltatók körében javult, az építőiparban viszont több hónapnyi javuló tendenciát megtörve kedvezőtlenebbé vált. A leginkább a lakosság véleménye lett kedvezőbb az ország helyzetéről. A fogyasztói várakozások május óta hónapról hónapra töretlenül javulnak, s októberben már meghaladták az egy évvel korábbi – igaz már akkor is nagyon alacsony - szintet. Különösen a lakosság saját pénzügyi helyzetére vonatkozó 12 havi várakozásai lettek kedvezőbbek, de javult a rövidtávú megtakarítási képesség megítélése is. Romlott viszont a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor várakozásait veszi figyelembe. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közöl, vagyis megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket. A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi helyzetének jelenlegi és várt alakulására, az ország gazdasági helyzetének jelenlegi és várt alakulására, valamint a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlására vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítják. Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére és várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítják. A szolgáltató szféra várakozásait kifejező index története rövidebb, mint a többi szektoré, ez a fajta felmérés 1998-ban indult. Ezért az 1996-1997-es évekre az üzleti bizalmi index újraszámításához felhasználásra kerültek az egyes szektorok bizalmi indexei közötti 1998 után tapasztalt matematikai összefüggések. A GKI konjunktúra index a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga. Az Európai Unió támogatásával Forrás: A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |