Népszerű az Ügyfélkapu regisztráció az APEH-nál |
2010. március 12. péntek, 03:00 |
További ügyfélszolgálatok kapcsolódnak be az Ügyfélkapu regisztrációs rendszerbe.
A jövőben az eddigieknél is több helyen, országosan 52 APEH ügyfélszolgálaton lesz lehetőségük az adózóknak arra, hogy Ügyfélkapu regisztrációt kezdeményezzenek. Az APEH-nál 2009. november 10-én bevezetett új szolgáltatás annyira népszerűnek bizonyult, hogy március elejétől újabb adóhatósági ügyfélszolgálatok kapcsolódnak be a regisztrációs rendszerbe. 2009. november 10-étől már az APEH Központi Ügyfélszolgálatain is kezdeményezhetik regisztrációjukat az állampolgárok az Ügyfélkapu rendszerébe, mivel jogszabályváltozásból következően, az Okmányirodák mellett erre az APEH is jogosultságot kapott. A szolgáltatás elindítása a MeH Infokommunikációs Államtitkárság szakmai támogatásával a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és az APEH együttműködése keretében vált lehetővé. A zökkenőmentes működés elindulása után rövid időn belül kiderült, hogy a szolgáltatás keresett és népszerű, ezért célszerű a regisztrálási lehetőség kiterjesztése. Az Ügyfélkapu regisztrációs szolgáltatás kiterjesztésének megvalósítása az igényfelméréstől a munkaállomások bekapcsolásáig 71 napot vett igénybe, és így már országosan – a központi ügyfélszolgálatokkal együtt - 52 APEH kirendeltségen van lehetőségük az adózóknak Ügyfélkapu regisztráció kezdeményezésére. Az eddig eltelt időszakban (2009. november 10-étől) több mint 3200-an vették igénybe a lehetőséget az APEH Központi Ügyfélszolgálatain. Jelenleg több mint 850 000 fő rendelkezik az elektronikus adóbevalláshoz nélkülözhetetlen Ügyfélkapuval. A regisztrációs rendszer bővítésével jelenleg az alábbi APEH ügyfélszolgálatokon van mód első ügyfélkaput létesíteni: Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság · Budapest, Vaskapu u. 33-35. · Budapest, Petneházy u. 6-8. · Budapest, Gvadányi u. 69. · Budapest, Kresz Géza u. 15. · Budapest, Kertész utca 35. Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága · Miskolc · Eger · Salgótarján · Sátoraljaújhely · Kazincbarcika · Ózd · Mezőkövesd · Tiszaújváros · Szerencs · Encs · Heves · Hatvan · Gyöngyös · Balassagyarmat · Pásztó Észak-alföldi Regionális Igazgatósága · Nyíregyháza · Debrecen · Szolnok · Kisvárda · Fehérgyarmat · Mátészalka · Berettyóújfalu · Balmazújváros · Jászberény Dél-alföldi Regionális Igazgatósága · Kecskemét · Békéscsaba · Szeged · Hódmezővásárhely · Baja · Szarvas Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága · Győr · Szombathely · Zalaegerszeg · Sopron · Nagykanizsa Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága · Székesfehérvár · Tatabánya · Veszprém · Esztergom · Dunaújváros · Pápa Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága · Pécs · Kaposvár · Szekszárd · Siófok · Nagyatád · Dombóvár Forrás: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |