Az előtörlesztés drágább, a hitelkiváltás olcsóbb lett Nyomtatás
2016. április 01. péntek, 00:00

Március 21-től megváltozott a jelzálog fedezetű lakáscélú és szabad felhasználású hitelek elő- és végtörlesztésére vonatkozó szabályozás, amit a korábban megkötött hitelszerződések esetében a bankok eltérő módon ültetnek át saját gyakorlatukba. A Bankmonitor.hu piacfelmérése szerint az előtörlesztés drágább, a hitelkiváltás pedig olcsóbb lett.


A közleményben ismertetik: a változások egyik meghatározó eleme, hogy a jelzáloggal fedezett lakáscélú hiteleknél megszűnt a bankok által kötelezően biztosítandó kétszeri ingyenes előtörlesztés lehetősége. A bankok a meglévő - március 21. előtt kötött - szerződésekre eltérően alkalmazzák a jogszabályi változást, egy részük kizárólag az új szerződések esetén szüntette meg a két ingyenes előtörlesztés lehetőségét, míg mások a megemelt díjtételeket a korábbi hitelszerződéseken is érvényesítik. A Bankmonitor.hu felmérése szerint a bankok döntő részben 1-2 százalék közötti mértékben állapították meg elő- és végtörlesztésre vonatkozó új díjszabásukat.

Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője a közleményben kiemeli: a bankoknak nem kötelező az elő- és végtörlesztésért díjat felszámítaniuk, mindazonáltal ezt a szolgáltatást csak az MKB biztosítja ingyen. A bankok közötti verseny azonban itt is érvényesül, árazásuk nem egységes. Hozzáteszi, egy 15-20 évre kialakított hiteltermék módosítása ráfordítással jár, így a költségek felszámítása mögött pénzügyi logika húzódik.

A portál egy meglévő lakáshitel 3 millió forint összegű előtörlesztését véve példának vizsgálta meg a díjak változását. A vizsgált 14 bank körében március 21. előtt átlagosan 32 ezer forintért lehetett előtörleszteni, e héttől kezdve már átlagosan 44 ezer forint az előtörlesztés díja.

Az átlagosan 12 ezer forintos drágulás a vizsgált 3 millió forintos előtörlesztés esetében 0,4 százalékot tesz ki, ami egyhavi kamatfizetéssel egyezik meg. A hitelfelvevőknek tehát nincs túl sok mérlegelni valójuk, ha rendelkezésükre áll a pénz az előtörlesztésre. Hiába nőtt ugyanis az előtörlesztés költsége, az idő előtti részleges törlesztés a második hónaptól már pénzügyi előnyt jelent számukra - értékeli a változásokat Sándorfi Balázs.

A hitelkiváltások költségterheit a Bankmonitor.hu egy 5 millió forintos fennálló tartozású hitelen keresztül vizsgálta. A vizsgált 14 bank esetében az átlagos költség március 21. előtt 88 ezer forint volt, míg a jogszabályi változás után 72 ezer forint, a hitelösszegre vetítve 0,3 százalékkal mérséklődött.

Az előtörlesztéshez és hitelkiváltáshoz kapcsolódó költségtételek egyes esetekben egyedi kedvezmények révén az adott bankon belül is eltérőek lehetnek - hívja fel a figyelmet a szakportál. Egyedi kedvezmény forrása lehet például, ha az ügyfél lakás-takarékpénztári szerződésből előtörleszt, vagy prémium banki státussal rendelkezik. Ebből adódóan a megalapozott hitelfelvételhez elengedhetetlen a teljes körű tájékozódás.

A hitelkiváltásról szólva a portál megjegyzi: a tudatos hitelfelvevő időről időre felülvizsgálja meglévő hitelét és jobb alternatíva esetén kedvezőbb kamatozásúra cseréli. Az Egyesült Államokban akár a kihelyezett lakáshitelek 15-20 százalékát is kedvezőbbre cserélik évente a hitelfelvevők, Magyarországon azonban ez az arány szinte elenyésző.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.