Nagy a várakozás itthon az elektromos autózással kapcsolatban Nyomtatás
2016. április 21. csütörtök, 00:00

Magyarország legnagyobb taglétszámú autós közössége a Forensis autóklub újabb nagyszabású kutatást végzett tagjai között, ezúttal az elektromos autózásról. A kutatásban aktívan résztevő - közel ötezer - válaszadó jelenleg is mind autó tulajdonos és szoros kapcsolatban van a közlekedéssel. A kutatást az autósok szemszögéből és egy átlag autós szempontjait figyelembe tartva állították össze – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.


A kutatás eredményéről összességében elmondható, hogy nagy a várakozás és a nyitottság az elektromos autózással kapcsolatban. A környezettudatosság mellett fontos szerepet kap az innováció iránti fogékonyság és az érdeklődés azzal kapcsolatban, hogy milyen újabb szolgáltatások és megoldások jönnek létre az elektromos autózással együtt.

Már most is érezhető, és ezt a válaszadók is megerősítették, hogy az elektromos modellek fejlődése és terjedése nem lineáris. A többség véleménye szerint tíz-tizenöt év múlva már jelentős túlsúlyban lesznek az elektromos vagy kiegészítő elektromos hajtással rendelkező autók az elérhető kínálatban. Viszont a fejlődés ütemét jól jelzi, hogy a válaszadók negyede már tíz éven belül ezt várja.

A felmérésből kiderül az is, hogy a válaszadók több mint fele most is figyelembe veszi egy esetleges választáskor ezeket a modelleket és a teljes válaszadók negyede pontosan ismeri is a jelenlegi elektromos kínálatot. Az érdeklődés tehát adott és a leendő vásárlók szempontjai alapján az is kiderül, hogy melyek azok, amiket fontosnak tartanak. Közel ötven százalékuk a jelenlegi átlagos hatótáv növekedését várja és szinte egyöntetű a várakozás az árszint csökkenésével kapcsolatban.

Árérzékenység ellenére azért a hosszabb távon gondolkodók már a mostani árszint mellett is elektromos autózás pártiak lennének, amennyiben egy átlátható, a teljes használati ciklust lefedő számítás számukra kedvező. A széleskörű tapasztalat hiánya és a bizonytalan maradványérték meghatározása miatt sokan kivárnak. Az elterjedésnek nagy lendületet adhat a jelenleg is már biztosított előnyök mellett a komolyabb állami támogatási rendszer, legalábbis a válaszadók negyede szerint ez az egyik fontos feltétel. Az érdeklődést jól jelzi az is, hogy húsz százalék már pontos számításokat is végez a saját feltételei alapján.

A bizalmat jelzi az is, hogy az eddig belsőégésű motorokkal ellentétben az elektromos hajtással kapcsolatban a szervizszámlák és a meghibásodások számának csökkenését várják azok, akik most is fiatalabb autót használnak. A keresztértékelések alapján a jelenleg idősebb járművel rendelkezők magasabb szervizköltséggel számolnak az otthon vagy ismerősi körben történő szervizelés elmaradása miatt, de jellemzően ezek az emberek kevesebb kilométert tesznek meg, tehát a megtett útra viszonyítva ez kiegyenlítődhet.

Vállalkozásoknak és szolgáltatóknak lehet különösen érdekes az a következtetés, hogy már most is mennyire környezettudatosak és innováció érzékenyek az emberek. A teljes kutatás résztvevői közül 11% már most is keresi azon lehetőségeket és szolgáltatásokat, ahol őt elektromos járművel szolgálják ki és vannak, akik ezért az átlagnál magasabb összeget is hajlandóak fizetni. Amennyiben pedig ugyanazon szolgáltatást azonos áron elektromos autóval végzik, akkor 72% - azaz jelentős többség választaná azt a szolgáltatót.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.