KTK: még többen igényelhetik a csokot Nyomtatás
2016. szeptember 22. csütörtök, 00:00

A családi otthonteremtési támogatási kedvezményről szóló kormányrendelet módosítása szerint még többen igényelhetik a csokot - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben az MTI-t.


A közlés szerint: lehetséges, illetve könnyebb lesz a csok igénylése mostantól már a 25 évesnél nem idősebb és a sajátos nevelést igénylő gyermeket nevelőknek, a terhesség elején járóknak, az árvákat nevelő gyámoknak, a hivatásuk miatt szolgálati lakásban élőknek, az új építésű társasházi, illetve ikerlakást vásárlóknak.
Ugyanakkor tovább bővül a csokra jogosultak köre a családos lelkészekkel, illetve a lakóhelyüktől eltérő szolgálati áthelyezésben érintettekkel is.
A foglalkozásuk, hivatásuk ellátása érdekében szolgálati lakásra kötelezett személyek ugyanis felmentést kapnak az alól, hogy a támogatásból megvásárolt vagy felépített lakóingatlanban 10 éven keresztül életvitelszerűen kell lakniuk - tartalmazza a közlemény.
Könnyítés az is, hogy mostantól akár még tervezés, illetve építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal.
Azok a családok, amelyeket eddig az osztatlan közös tulajdon miatt korábban elutasítottak a bankok, és nem kapták meg a csokot, azok az új szabályok alapján megkaphatják, ehhez azonban újbóli kérelem benyújtása szükséges - írták.
Arról is beszámoltak: idén júliusig már több mint 14 ezer család csok-kérelmét fogadták be a bankok 38 milliárd forint értékben.
A csok hatására egyre többen vásárolnak vagy építenek új otthont, és nő az előre vállalt gyerekek aránya. Minden harmadik támogatást ilyen család vesz igénybe - teszik hozzá.
Jövőre a kormány 211 milliárd forintot fordít az otthonteremtési programra - tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.