Közel húszezer éves sztrádamatrica kelt már el elővételben Nyomtatás
2016. december 29. csütörtök, 00:00

Új kényelmi szolgáltatásként két hete, december 8-a óta válthatóak meg az érvényességi idő kezdete előtt a 2017-es országos és megyei éves e-matricák. Az elővételi lehetőséggel mostanáig 19 881 autós élt, a megszokottnál nagyobb arányban választva az online vagy mobilos vásárlást – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.


A legkelendőbb termékek előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny mellett (Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron) jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is. Az elektronikus csatornák aránya lényegesen magasabb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online felületen keresztül vásároltak meg.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „Az autósok ötödik éve változatlan árakon vehetnek autópálya-matricákat 2017-ben is. Az elővásárlási lehetőség kedvező fogadtatása igazolja, érdemes folyamatos fejlesztésekkel növelni a szolgáltatási színvonalat a közlekedésben a kényelmesebb, tervezhetőbb utazások érdekében.”

A 2017-es éves jogosultságok 13 hónapon át, 2017. január 1-jétől 2018. január 31-én éjfélig érvényesek. Az elővásárlási lehetőséget biztosító viszonteladók listája a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (www.nemzetiutdij.hu) és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (www.nemzetimobilfizetes.hu) honlapjain elérhető.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.