Éledezik a járműhitelezés Nyomtatás E-mail
2017. január 31. kedd, 00:00

Növekedésnek indult tavaly a gépjárműhitel-piac, és az előrejelzések szerint az idén is folytatódhat a bővülés. Ezzel együtt továbbra is a használt autók uralják a magyar piacot.


Érezhetően növekedett tavaly a lakossági ügyfelek által igényelt gépjárműhitelek mennyisége: a Magyar Nemzeti Bank rendelkezésre álló adatai szerint az első 11 hónapban több mint 20 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a háztartások, ami közel 30 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A növekedés ellenére viszont még mindig kicsi a piac, hiszen az MNB adatai alapján havonta nagyjából kétmilliárd forintnyi új szerződést köthettek lakossági ügyfelekkel a szolgáltatók. Ennek tükrében nem csoda, hogy a járműhitelek állománya is rendületlenül apad: a november végén kimutatott 149 milliárdos portfólió nagyjából 16,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A szakmai szervezetek adatai, illetve előrejelzései alapján viszont úgy tűnik, hogy folytatódhat a jármű-finanszírozási célú kihelyezések lassú növekedése Magyarországon. Biztató például, hogy az autólízingnél – amely tartalmazza a motorok és a kishaszongépjárművek adatait is – tavaly az első három negyedévben 106 milliárd forintnyi új szerződést regisztrált a Magyar Lízingszövetség, ami 8,2 százalékos bővülést jelentett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az eladott új járművek száma is szépen növekedett tavaly: a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 96 555 új személyautó eladását rögzítette 2016-ban – ez 25 százalékos éves bővülés –, emellett 2017-re vonatkozóan is 6 százalékkal több, 102 ezer gépkocsi eladásával számol, ami szintén biztató lehet a lakossági finanszírozás alakulása szempontjából.

Az óvatos élénkülés ellenére persze jól látszik, hogy a magyarországi autópiacot változatlanul a használt autók kereskedelme – illetve importja – határozza meg. Az MGE adatai szerint tavaly – a kishaszonjárművekkel együtt – 155,7 ezer import használt autót regisztráltak Magyarországon, ami az összes forgalomba helyezésnek majdnem a 60 százalékát adta. (Csak személyautókból 142 ezer darabot ért el a használtimport, ami 16 százalékos bővülést jelentett.)

A Cofidis Magyarország tegnapi sajtótájékoztatóján bemutatott kutatás szerint is a használt autók éve lesz az idei: a vásárlást tervezők 85 százaléka másodkézből szerezné be járművét. Biztató ugyanakkor, hogy míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig az idén már 14 százalékuk tervezi ezt. Az NRC kutatásából emellett az is kiderült, hogy a hitelből történő autóvásárlást a 18–69 éves népesség 46 százaléka elfogadhatónak tartja, ami más hiteltípusokkal összehasonlítva nem számít rossz aránynak. Holló Bence, a Cofidis magyarországi fióktelepének vezetője pedig rámutatott: a kutatás szerint a személyautó beszerzését fontolgatók 50 százaléka erre a célra félretett, saját megtakarításból is fedezné autója vételárát.

Harmaduk venne fel hitelt – jellemzően lízinget –, személyi kölcsönért tizedük folyamodna, de vannak olyanok is, akik folyószámlahitelt használnának erre a célra. A Cofidis – közölte Holló Bence – a közeljövőben egy fedezet nélküli autófinanszírozási hitel bevezetését is tervezi, autókereskedéseken keresztül, kisebb értékű járművekre.

Forrás: Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Virágüzlet Golden Flóra Bt.
Kocsis Szilvia

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Szerszámkereskedelem Ballun K... Szerszámkereskedelem Ballun Kft.
Ballun Gézáné

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Remat Hulladékhasznosító Zr... Remat Hulladékhasznosító Zrt.
Hegyi-Kis Angéla

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Kutyakozmetikus
Gyurgyik Anetta

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető