Az öngondoskodást nem lehet elég korán kezdeni Nyomtatás
2017. november 17. péntek, 00:00

A biztosítási szektor évente átlagosan 4-5 százalékkal nőtt nominálisan, ami reálértéken azt jelenti, hogy most érünk lassan oda, ahol a válság előtt voltunk – jelentette ki Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke a Világgazdaság „Megtakarítási trendek – Mit hozhat a jövő?” című konferenciáján.

Az elmúlt időszakban a biztosítási szektor évente átlagosan 4-5 százalékkal nőtt nominálisan, ami reálértéken azt jelenti, hogy most érünk lassan oda, ahol a válság előtt voltunk – jelentette ki Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke a Világgazdaság „Megtakarítási trendek – Mit hozhat a jövő?” című konferenciáján.


A biztosítási piacon belül a nem életág hasított ki magának nagyobb részt, azon belül is a gépjármű biztosítások, míg a növekedés hajtóerejét egyértelműen nyugdíjbiztosítások adták – hangsúlyozta a szakértő. A nyugdíjbiztosítás a legfrissebb öngondoskodási forma, ami kifejezetten az öregségi nyugdíj kiegészítését célozza. A szövetség elnöke kiemelte, hogy ezt az állam is jelentősen támogatja, hiszen 2014-től adójóváírás vehető igénybe a megkötött nyugdíjbiztosításokra.

Összesen 225 ezer darab szerződésnél tartunk bő 3 év után, ami egy teljesen reális és jó szám – mondta Pandurics Anett, hozzátéve, hogy a biztosítók nem éltek vissza a lehetőséggel, köszönhetően az MNB tevékenységének. Az összes öngondoskodási formánál nőtt az adókedvezményt igénybe vevők száma, ami a szakember szerint nagyon jó hír – az önkéntes nyugdíjpénztáraknál 10 százalékkal, a NYESZ-nél 23 százalékkal, a nyugdíjbiztosításoknál pedig 61 százalékkal nőtt ez a szám.
Az öngondoskodásra hívja fel a figyelmet a MABISZ

A MABISZ két évvel ezelőtt az MNB ösztönzésére és elvi támogatására úgy döntött, hogy összedob egy jelentősebb összeget a lakosság edukációjára: „Hívd meg magad a nyugdíjas éveidre” – hangzik el a szövetség hirdetésében. Ennek a kampánynak igen jó visszhangja volt a felmérések szerint, így újabb videót készítettek, amiben kifejezetten a nőket célozták meg – felmérések szerint ugyanis ők jobban tudnak azonosulni azokkal a reklámokkal, amelyekben nők szerepelnek.

Forrás: Világgazdaság Online

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.