Fogyasztóvédelmi tanácsok online vásárláshoz Nyomtatás E-mail
2017. november 22. szerda, 00:00

A kormány célja, hogy a családok biztonságosan vásárolhassanak az interneten is, ezért 2017-ben a fogyasztóvédelmi ellenőrzések középpontjában a netes kereskedelem áll. A következő hetekben ugrásszerűen emelkedik az online vásárlások száma, amelyek során feltétlenül érdemes figyelembe venni a fogyasztóvédelmi hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) internet laboratóriuma és az Európai Fogyasztói Központ tapasztalatait és próbavásárlásainak tanulságait – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.

Az e-kereskedelemben a fogyasztónak nincs lehetősége a vásárlás előtt a terméket ténylegesen megtekinteni, és konzultálni az eladóval. A webáruházaknak ezért részletes tájékoztatást kell adniuk elérhetőségeikről és cégadataikról, és a vásárlókat elállási jog illeti meg. A fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalata alapján a honlapokról gyakran hiányoznak az elérhetőségi adatok és egyéb előírt információk. Közzétételük pedig azért is fontos, mert azok alapján láthatja a vásárló, hogy melyik országból, milyen típusú vállalkozástól rendel. A magyar nyelvű honlap, a „.hu” végződés, valamint a magyar nyelvű reklámok nem garantálják, hogy a rendelés hazai webáruházból történik. Az utólagos terméktámogatás és igényérvényesítés külföldi kereskedőkkel szemben nehezebb. Az internetes vásárlás előtti tájékozódást segíti az NFM által létrehozott, súlyos jogsértést elkövető webáruházakat összegyűjtő  is, amely a www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu címen érhető el.


A próbavásárlások tapasztalatai alapján a webáruház és termék kiválasztását követően a rendelés lépéseinél érdemes képernyőfotóval rögzíteni az árat, szállítási határidőt és díjat, mert azok mértéke a vásárlási folyamat végére változhat. A termék árát, a szolgáltatás díját egyértelműen, adóval és egyéb járulékos költségekkel, pl. szállítási díjjal együtt kell feltüntetni. A webáruházak többféle szállítási lehetőséget és fizetési módot biztosítanak a vásárló részére, utóbbiak közül a legbiztonságosabb az utánvét. Előre fizetés esetén a bankkártya használatkor visszaterhelésre (chargeback) van lehetőség, ha a kifizetett termék nem érkezik meg.

Online vásárlásnál akkor jön létre a szerződés, ha a webáruház visszaigazolást küld a vásárlónak a rendelésről és a termék részletes adatairól, beleértve az árat is. A szállítási határidőt az értékesítő cég határozza meg raktárkészlete és a logisztikai partnerrel kötött szerződés alapján. Ha a termék jelentős késéssel érkezik, a fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indíthat megtévesztő gyakorlat miatt.

Futár általi kézbesítés esetén az átvételkor csak akkor bontható fel a csomag a termék állapotának megvizsgálása érdekében, ha a webáruház és a futárcég erről előzetesen megállapodást kötött. Ilyen esetben a vásárló aláírásával a termék sértetlenségét igazolja. Egyéb esetekben a futár kizárólag a csomag sértetlen kézbesítéséért felel. A későbbi igényérvényesítési lehetőségek miatt a vásárlónak fontos ellenőriznie az átvételi elismervény tartalmát.

Amennyiben a termék nem felel meg, vagy a vásárló meggondolta magát, indokolás nélküli, a termék átvételétől számított 14 napon belül elállási jog illeti meg. Gyakori probléma, hogy az interneten rendelt, de az üzletben személyesen átvett termékekre nem biztosít a kereskedő elállást, holott erre a vásárlónak ebben az esetben is lehetősége van. Ezen felül több webáruház csak akkor venné vissza a terméket elállás keretében, ha a vásárló eredeti csomagolásban küldi vissza, pedig az elállási jog nem köthető többletfeltételekhez. Az ellenőrzött webáruházak 41%-a nem tájékoztatja a fogyasztókat arról, hogy elállásra a termék megrendelése és a kiszállítás közötti időtartamban is lehetőség van. Ha a fogyasztó eláll a szerződéstől, vissza kell juttatnia a terméket a kereskedőhöz, a vállalkozás pedig haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül köteles visszatéríteni a fizetéssel azonos módon a vételárként megfizetett teljes összeget, ideértve a szállítási díjat is. Az elállási jog nem korlátla
n, a kereskedőnek egyes termékkörökre nem kell elállási jogot biztosítania (pl: gyorsan romló élelmiszerek, kibontott csomagolású CD/DVD/szoftver, letöltött programok, a fogyasztó egyedi utasításai alapján gyártott termékek).

Online vásárlás esetén tudatos döntések meghozatalával, pár plusz kattintással sok későbbi problémát meg lehet előzni. Amennyiben a körültekintő vásárlás ellenére probléma merül fel, és azt a webáruházzal nem sikerül rendezni, a vásárló a 197 járási hivatal egyikéhez és a békéltető testületekhez fordulhat. 2016-tól a fogyasztók igénybe vehetik az online vitarendezési eljárást is a http://ec.europa.eu/odr honlapon.

Az uniós országból való rendelés során felmerült panaszok megoldásában az NFM-n belül működő Európai Fogyasztói Központ tud érdemi, ingyenes segítséget nyújtani, amiről bővebb tájékoztatás a www.magyarefk.hu oldalon érhető el.

A fogyasztóvédelmi intézményrendszer aktív jelenléttel és a rendszeres ellenőrzésekkel járul hozzá az online kereskedelemben a magyar vásárlók biztonságához, jogainak megóvásához, érdekeinek védelméhez. Megfelelő körültekintéssel azonban a fogyasztók maguk is sokat tehetnek azért, hogy az online vásárlás örömmel, és ne felesleges, elkerülhető bosszúsággal járjon.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

S-Elektroszinter Festéstechno... S-Elektroszinter Festéstechnológiai Berendezéseket Gyártó Kft.
Kovács Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Le-Gyen Faipari Kft.
Lezsák Zsoltné

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Perszephoné Kereskedelmi és ... Perszephoné Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Kissné Teliger Berna

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
TIENS Bázis
Vass József

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető