Ingatlan.com: idén tovább élénkült a lakáspiac Nyomtatás E-mail
2017. december 29. péntek, 00:00

Idén tovább élénkült a lakáspiac, országszerte nőttek az árak és az adásvételek száma, jövőre tovább tart a bővülés, az áremelkedés üteme azonban lassul, az új lakások piacának élénkülése várhatóan 2019 végéig kitart - írta az Ingatlan.com több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzésében.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben ismertették: egy év alatt a fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára 16 százalékkal, 543 ezer forintra emelkedett, míg a fővárosi panellakásoké 19 százalékkal 405 ezer forintra nőtt.

Az elemzés szerint 2017-ben az új lakások vásárlására vonatkozó előszerződések figyelembevételével akár 160 ezer tranzakcióra is sor kerülhet. Idén már megkezdődött új lakások tömeges átadása, jövőre pedig akár 15-20 ezer eladási céllal épült új lakás készülhet el. Az új és a használt lakások árai 2018-ban sem csökkenek, de a drágulás várhatóan 5-10 százalék közé mérséklődik település- és ingatlantípustól függően - közölte az ingatlan.com.

A közlemény idézi Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki emlékeztetett, hogy idén két fontos változás is érintette a lakáspiacot: a kereslet egyre nagyobb részét hitelből finanszírozzák a vevők annak köszönhetően, hogy 2017-ben minden eddiginél alacsonyabb kamattal lehetett lakáshitelt felvenni. A másik komoly változás, hogy a fővárosban már nem növekszik az adásvételek száma, amely jövőre véget vethet a dinamikus áremelkedésnek is. A lakáspiaci növekedés motorja folyamatosan átkerül a vidéki városokba, ugyanakkor a vidék felzárkózása mellett az országon belül továbbra is nagyon jelentős különbségek vannak - mutatott rá.

Balogh László szerint az új lakások tömeges átadása, az olcsó lakáshitelek és a családi otthonteremtési kedvezmények (csok) lendületben tarthatják a lakáspiacot, az új lakások piacának élénkülése pedig várhatóan 2019 végéig kitart.

Forrás: MTI

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Caffee-Ker Kft
Jasinka János

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Bright L.E.A. Kereskedelmi és... Bright L.E.A. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság
Náray Gábor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Domoplán Építész Kft.
Tóth Zoltán

Ware Magyarország Árnyékol... Ware Magyarország Árnyékolástechnikai Kft.
Brózs János