NGM: megkezdődött a magyar-kazah kincstári együttműködés Nyomtatás E-mail
2017. szeptember 13. szerda, 00:00

A kincstári rendszerek fejlesztési lehetőségeiről, a jó gyakorlatok megosztásáról, a költségvetés tervezését és végrehajtását támogató információs rendszerek tapasztalatairól esett szó a találkozón, amely Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke  szerint az első fontos lépés ahhoz, hogy a magyar és a kazah kincstári rendszer képviselői kijelöljék az együttműködés konkrét irányait.

Berczik Ábel kincstárért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy az állami pénzügyek modern, a jelen kihívásainak megfelelni képes információs rendszere elengedhetetlen a költségvetési politika megvalósításához. A magyar kormány kész megosztani a kincstári rendszer sikeres működtetésében szerzett tapasztalatait - tette hozzá.
Nikoletti Antal nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a magyar-kazah gazdasági kapcsolatok erősödését jelzi, hogy az év első felében a kereskedelmi forgalom összességében több mint háromszorosára növekedett.  Hozzátette, hogy a  partnerségnek a kétoldalú gazdasági együttműködés folyamatos bővülése - különösen a most zajló Asztana Expó - további lendületet adhat - áll az NGM közleményében.
A Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság 5. plenáris asztanai ülésszakán tavaly októberben írtak alá együttműködési szándéknyilatkozatot a kincstári rendszerek kölcsönös fejlesztéséről.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Tersic kft
Tamucza Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
FÉNYLÁNC Szerelõ és Szolg... FÉNYLÁNC Szerelõ és Szolgáltató Kft.
Galbács Sándor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Schulcz András ev.
Schulcz András

MIKROSPORT Kft.
Mayer Gábor