Az amerikai részvényindexek jelentősebb emelkedéssel zártak hétfőn, a befektetők a céges felvásárlási hírekbe kapaszkodtak, amit a gyógyulás újabb jeleként értelmeznek.
A társasági összeolvadásokat és felvásárlásokat (az angol terminológiában m&a) tipikusan bikapiaci jelzésként veszik a szereplők, mivel azt sugallja, hogy a vállalatok sokkal bizakodóbbak a jövőt illetően. Igaz, a válság megmutatta, a nagyobbak sokszor védtelenebbek. A hét első napján pedig egy sor ilyen ügyletet jelentettek be, - összességében mintegy 13 milliárd dollár értékben - főleg az egészségügyi és a technológai szektorban. A Xerox az Affiliated Computer Services megvásárlásáról döntött, az Abbott Laboratories pedig közölte, nem sajnál 6,6 milliárd dollárt a belga Solvey gyógyszerészeti üzletágáért. Mindezen túl, a Johnson & Johnson 444 millió dollárért 18 százalékos részt szerez a holland Crucell biotechnológiai társaságban, egy influenza vakcina fejlesztési megállapodás részeként. Egyes elemzők szerint az IT szektorban egy önálló trend is kezd kibontakozni, amely szerint a társaságok versenyképessége szempontjából egyre fontosabb, hogy szolgáltatásokat tudjon ajánlani. Persze, a 2007-es, valóságos mániához képest még igencsak zsenge ez az újjáéledés a felvásárlási piacon. Akkoriban az olcsó hitelek és a magas kockázatviselési hajlandóság mellett a befektetési társaságok hatalmas összegeket költöttek cégek felvásárlására. A hétfői napot amúgy előszeretettel választják az m&a ügyletek bejelentésére, az előző héten például a Dell közölte, 3,9 milliárd dollárért megveszi a Perot Systemst. Az augusztus 31-i hétfőn pedig ugyancsak komoly, 9,5 milliárd dollárnyi felvásárlásról érkezett hír, egyebek mellett a Walt Disney Marvelre vonatkozó 4 milliárd dolláros ajánlatával.A piac többnyire jókora részvénydrágulással honorálta a pénzét munkába állító társaságokat; ez alól kivétel volt a Xerox, az első számú színesnyomtató-gyártó masszív esésbe fogott. A pénzügyi szektor is jól teljesített, miután a Morgan Stanley publikálta előrejelzését, miszerint a következő 1-1,5 évben a hitelekkel összefüggő banki veszteségek mérséklődésére számít, hozzátéve, hogy a nagybankok többnyire kijavították tőkehelyzetüket. Az Apple drágult, miután a China Unicom mobilszolgáltató bejelentette, hogy októbertől piacra dobja Kínában az iPhone okostelefonokat. A Cisco azután növelte árfolyamát jelentősen, hogy a Barclay's semlegesről felülsúlyozottra javította a cég részvényeire vonatkozó ajánlását. A pozitív hangulatot megalapozta a G20 zárónyilatkozata is, amely a piaci reményeket beváltva kiállt a további központi gazdaságélénkítés szükségessége mellett. Az sem tudta elrontani a hangulatot, hogy a chicagói Fed National Activity indexének augusztusi értéke rosszabb lett a vártnál és a újra csökkent az előző hónaphoz képest. A reggeli trendet megfordítva délután már az olaj is drágult. A Dow Jones 1,3, a Nasdaq 1,9, az S&P 500 index pedig 1,8 százalékkal erősített a hét első tőzsdenapján. A Dow 124 pontot gyarapodva 9789 pontig jutott, a Nasdaq 40 egységgel 2131 pontig kúszott föl, míg az S&P 500 index 19 pontot adott hozzá pénteki értékéhez és 1063 ponton fejezte be a hétfőt.
Forrás Napi Gazdaság Online
www.napi.hu
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |