ÚMVP a magyar mezőgazdaság felzárkóztatásáért Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
ImageKertészeti ágazat korszerűsítése

Cél a létesítmény modernizáció

 

Idén tavasszal elindulnak azok a programok, melyek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódva próbálják elősegíteni a magyar mezőgazdaság felzárkózását az EU fejlett agrárgazdaságaihoz.

 


ImageMivel a korábbi igénylési időszakban kerethiány miatt nem tudtak minden fejlesztési igényhez forrást rendelni, a szaktárca fontolóra veszi, hogy esetleges forrásátcsoportosításokkal növeljék meg a jelenlegi, 7 évre előirányzott 8 milliárd forintot.

Áprilisban indul útjára a kertészeti ágazat korszerűsítését célul kitűző ÚMVP-program. Ennek lényege, hogy az ágazatban a termeléshez és a tároláshoz használt létesítményeket modernizálni tudják a gazdálkodók, továbbá a szükséges korszerű gépeket is be tudják szerezni. A program keretében a beruházásokat 40-60 százalék közötti támogatásban lehet részesíteni. A támogatás felső határának összege 735 ezer euró, azaz mintegy 180-200 millió forint.

Az élelmiszeripari termelő berendezések korszerűsítését is támogatja az ÚMVP, ez a program május 1-jén kezdődik. A legkisebb összeg, amelyet az élelmiszer előállítás korszerűsítéséhez az alapanyag termelés modernizációjához, valamint a logisztikai eszközök fejlesztéséhez vehetnek igénybe a gazdálkodók 500 ezer forint, a legnagyobb forrás pedig 250 millió forint.

Image
Az öntözés és a melioráció támogatására szintén program kezdődik április 1-jén. A gazdálkodók informatikai hátterének korszerűsítésére pedig ez év második felétől lehet pályázati úton pénzt szerezni. A Gazdanet-program 2 ezer eurót, azaz mintegy 500 ezer forintot biztosít majd az informatikai háttér korszerűsítésére

Forrás: Árindex Kft.
Image



Kérdése van a cikkhez?
Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.