2009. szeptember 18. péntek, 03:00 |
Októbertől több ponton újra változik a KRESZ a napirenden lévő módosítás szerint, ezek közül a leglátványosabb kétségtelenül az új táblák megjelenése.
Ilyen a sebességmérő radarra figyelmeztető jelzés - amelyekből már most kihelyeztek az utakra jó párat -, de a német sztrádákról ismerős, torlódásra figyelmeztető "Stau" táblák is megjelennek a magyar utak mentén. Ugyanakkor fontos részletszabályok is megváltoznak a KRESZ-ben, ami a visszaéléseket hivatott csökkenteni.
A jövőben nem hivatkozhatnak majd az autósok arra, hogy leesett a rendszámtábla: a KRESZ új formája kimondja, hogy minden indulás előtt köteles a sofőr ellenőrizni a meglétét, és csak akkor indulhat el, hogy ha az a helyén van. A jövőben már nem lesz elég, ha a rendszámtáblát a szélvédő mögött helyezi el az autós.
A korábbi kormányzati tervek ellenére kimaradt a kötelező sebességkorlátozás a zebrák előtt, bár a gyalogosok védelme a KRESZ-ben más szabályok szerint erősödik. A korábbi javaslatok szerint a zebrák előtt 30 kilométeres sebességkorlátozást írtak volna elő - hasonlóan a vasúti átjárókhoz. Most épp a fordítottja történik: a módosítás kiveszi a közlekedési szabályok közül a vasúti átjárókban kötelező sebességkorlátozást.
A jövőben újra csak "fokozott óvatossággal" kell a vasúti síneken áthajtani, természetesen a fénysorompó jelzéseit figyelembe véve. Legalizálják a szabálytalankodó lesipuskás traffipaxos rendőrautókat is: számos rendőrt eddig sem zavart, ha a parkolni tilos tábla hatálya alól mérte a forgalmat, de a KRESZ ezt a jövőben kifejezetten megengedné. Jó hír viszont a mopedautósoknak, hogy a KRESZ definiálja a mopedautó és a quad fogalmát.
Forrás: Napi Gazdaság Online
www.napi.hu
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |