Drága iskoláztatás – kevesebb gyerek |
2010. szeptember 02. csütörtök, 03:00 |
A gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti – derül ki a Generali biztosító nemrég végzett kutatásából. Az iskolakezdés minden évben több tízezer forintos költséget jelent, ráadásul a felsőoktatásban résztvevők arányának növekedésével ezek az anyagi terhek egészen a „gyerek” húszas éveinek közepéig kitolódnak. A megkérdezettek úgy látják, hogy egy gyermek felnevelése mai árakon 14 millió forintba is belekerülhet a főiskola elvégzéséig. Többek között ezért vállalnak kevesebb gyermeket a családok, és azt is csak később.
A Generali-Providencia Zrt. idén tavasszal felmérést végzett annak feltérképezésére, hogyan gondolkodnak a családalapítás előtt álló fiatalok a gyermekvállalás kérdéséről, ennek anyagi vonzatáról. A kutatásból kiderült, hogy a leendő szülők számára rendkívül fontos tényező, hogy ez mekkora anyagi terhet jelent majd számukra. A megkérdezettek egy része úgy gondolja, a szülés és az első év költségei után a legnagyobb kiadást a gyermekek iskoláztatása jelenti. Azt mondják, az oktatás költségeibe nemcsak a könyvek és a tanszerek megvétele, vagy a beiskoláztatás tartozik, de a szükséges tudás megszerzéséhez ma már egyre nagyobb technikai követelmény is társul, mint például a számítógép, a notebook, vagy a szélessávú internet. A megkérdezettek azt is kiemelik, hogy iskolás korban a gyermeknek már külön szoba, új bútorok is kellenek. „A kutatásban résztvevők szerint, míg a gyermeknevelés óvodás korban átlag havi 38 ezer forintos költséggel jár, iskolás korban ez az összeg már a 46 ezer forintot is elérheti, a felsőoktatási tanulmányok finanszírozása pedig már 78 ezer forint pluszköltséget ró a szülőkre.” - elemzi a kutatást Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágának igazgatója.
„Kutatásunkból az is kiderül, hogy a szülők saját áldozatvállalásukkal is hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok egyre később gondolnak a családalapításra. Mivel a szülők a főiskolás kort is támogatják, egyre inkább kitolódik gyermekeik „elengedésének”, önálló életük megkezdésének és saját családjuk tervezésének ideje. A fiatalok biztos jövőre vágynak, gyermeket a stabil anyagi háttér megteremtése után szeretnének. Be kell látnunk azonban, hogy ennek eléréséhez hosszú távon csak saját forrásainkra támaszkodhatunk. A Generali éppen ebben kíván segíteni a családoknak. Kidolgoztunk egy olyan egyedülálló megtakarítási programot, amely a gyermekek biztonságos jövőjéhez, valamint a gyermeknevelés során felmerülő váratlan kiadásokhoz nyújt segítséget. A Generali Gyermekjövő programhoz tartozó Családi Aranyszárny rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött biztosításunk, és a Támasz rendszeres díjas, klasszikus életbiztosításunk kedvező konstrukcióival a család elképzeléseinek megfelelően nyújt anyagi segítséget.” – tette hozzá Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágának igazgatója. Generali-Providencia Biztosító Zrt. Gyermekjövő programjáról bővebben a http://www.gyermekjovo.hu/Programrol.aspx címen olvashatnak. A kutatásról A Generali kutatása három lépcsőből állt: a szekunder adatgyűjtés mellett 500 fős szóbeli megkérdezés kvótákkal szabályozott országos mintában, illetve két fókuszcsoportos (budapesti) kutatás. Az adatgyűjtés és –felvétel ideje: 2010. április 12-16. A kutatás során vizsgált célcsoportok: 20-35 év közötti tartós párkapcsolatban vagy házasságban élő nők és férfiak, akik már foglalkoznak a gyermekvállalás gondolatával, esetleg első gyermekük már meg is született. Forrás: Generali-Providencia Biztosító Zrt.
|