Elemzők: jelentőset ugrott az ipar januárban Nyomtatás
2015. március 11. szerda, 00:00

Jelentősen megugrott az ipari termelés januárban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik az idén is a kedvező folyamatok folytatódására számítanak: a K&H Bank 5-6 százalék körüli, a Takarékbank pedig közel 7 százalékos növekedést vár.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki első becslése szerint az ipari termelés volumene januárban 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest pedig 4,3 százalékkal nőtt. Éves összevetésben 7,7 százalékos volt a növekedés a tavaly decemberi 4,7 százalékos emelkedés után.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: az ipari kibocsátása a szokásos év végi lassulást követően jelentőset ugrott januárban, és éves bázison is megfigyelhető az ágazat termelésének gyorsulása. Hozzátette, hogy az előretekintő indikátorok mind alátámasztják a kedvező folyamatot: a beszerzésimenedzser-index messze a növekedési küszöb felett van, a megrendelés-állomány 18 százalékkal nőtt decemberben az előző év azonos időszakához képest, emellett az új rendelések is kétszámjegyű emelkedést jeleztek éves bázison számolva. A nyugat-európai konjunktúra egyre szilárdabb hátteret biztosít a hazai ipari kivitelnek, erre utalnak a német ipari kilátások, valamint az, hogy az EKB felfelé módosította a növekedési várakozásait - fűzte hozzá.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint is erős adatnak mondható az ipari termelés januári növekedése. Hozzátette: ez megerősíti, hogy idén az ágazat teljesítménye 5-6 százalék körül fog bővülni, bár az autógyárak termelésének szezonalitása okozhat ingadozást év közben.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában szintén kiemelte: januárban a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Az ipari termelés tavaly év végi lassulása így a Takarékbank várakozásának megfelelően csak átmeneti volt. Az újra emelkedő ipari bizalmi indexek, az új megrendelések és a rendelésállomány alakulása továbbra is élénk dinamikát támasztanak alá - közölte Suppan Gergely.
A Takarékbank elemzője szerint 2015 első hónapjaiban a Suzuki modellváltása adhat új lendületet az iparnak, a kapacitások felfutása és további, új kapacitások üzembe helyezése, valamint a jelentősen bővülő feldolgozóipari beruházások miatt továbbra is az ipari termelés dinamikus bővülésére számít. A belső és külső kereslet várható javulása szintén az ipari termelés élénkülését támogathatja, az év második felében pedig a tavalyi alacsony bázis miatt kissé élénkülhet az ipari termelés dinamikája. Tavaly összesen 7,6 százalékkal bővült az ipar kibocsátása, idén pedig egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, jobb kihasználása, így a Takarékbank közel 7 százalékos növekedésre számít.

Forrás: MTI
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.