Jól fogy az egészségbiztosítás Nyomtatás
2016. március 17. csütörtök, 00:00

Több mint az ötödével nőtt tavaly a betegségbiztosítási piac, és az idén, valamint a következő években is két számjegyű növekedést prognosztizál a szakma.

Beindulni látszik az egészségbiztosítási piac is Magyarországon. Tavaly a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint 13,85 milliárd forintot költöttek erre, ez 22,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szerződések száma is nőtt valamelyest, tavaly év végén már több mint 33,5 ezer ügyfélnek volt ilyen biztosítása. A piacon alapvetően kétféle terméket kínálnak a biztosítók: az egyik úgynevezett összegjellegű biztosítás, amely után meghatározott összeget fizetnek, ha az ügyfél beteg lesz, vagy ellátásra szorul. A másik az úgynevezett szolgáltatásfinanszírozó biztosítás, ez nem ad közvetlenül pénzt az ügyfélnek, viszont fizeti az ellátások és a vizsgálatok költségeit a különféle magánintézményekben.


A piaci szakértők szerint különösen ez utóbbi típusra nőtt meg a kereslet. „A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások, azon belül a járóbeteg-ellátáshoz és a nagy értékű képalkotó diagnosztikai eljárásokhoz hozzáférést biztosító konstrukciók a keresettek” – mondja Kun Zoltán, a Vienna Life vállalati értékesítési igazgatója. Juhos András, az Uniqa igazgatósági tagja is úgy látja, a piacon belül egyre nagyobb a szolgáltatásfinanszírozó konstrukciók aránya. Az NN – amely alapvetően összegjellegű egészségbiztosításokat kínál – tavaly egy olyan terméket vezetett be, amelyhez szolgáltatásfinanszírozó modulokat is lehetett választani, ezekből kétszer annyit adtak el, mint egy évvel korábban a hasonló termékekből.

A piac jövőjével kapcsolatban is optimisták a szakértők annak dacára is, hogy a díjbevételi adatok még elég messze vannak attól, amit a biztosítók 2012-ben prognosztizáltak, miután köztehermentessé tették a munkáltatói juttatásként adott egészségbiztosítást. Akkor néhány éven belül legalább 50 milliárdos piaccal számoltak. Ez még messze van, de az idén is növekedést vár a szakma. Kun a piac egészét tekintve két számjegyű növekedésre számít a következő években, a Vienna Life pedig a piaci átlagnál gyorsabban szeretné bővíteni ezt az üzletágát. A Vienna Life-nál és az Uniqánál is a csoportos biztosítások további térnyerésére számítanak, a munkáltatók ugyanis egy ilyen konstrukcióban már havonta néhány száz forintért is biztosíthatják a dolgozókat. Az egyéni egészségbiztosítások díja ennek jellemzően a többszöröse, 5-10 ezer forint havonta. Emellett nőhet az igény a családra is kiterjeszthető munkavállalói egészségbiztosításokra is.

Egészségpénztári tagdíjból is egyre többen kötnek szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítást. Az első évben, amikor ezt lehetővé tették, alig 2,5 millió forintnyi tagdíj ment erre, ami legfeljebb két-három tucat ügyfél biztosítási díját fedezte. 2014-ben is valószínűleg 100 alatt maradt azoknak az egészségpénztári tagoknak a száma, akik egészségbiztosításra is fordítottak az egyenlegükből, hiszen mindössze 6 millió forintért vásároltak ilyen szolgáltatást. Tavaly viszont nagyot ugrott ez a szám: 149 millió forintért kötöttek egészségbiztosítást a pénztártagok, ez már ezer fölötti ügyfélszám lehet. A biztosítók szerint ez a terület is sokat fejlődhetne még, főleg ha bevezetnék, hogy összegjellegű biztosításokat is lehessen kötni egészségpénztári számlára.

Forrás: Világgazdaság Online, Herman Bernadett
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.