A Fundamenta 200 milliárdnyi lakáscélú forrást helyezne ki Nyomtatás
2016. május 26. csütörtök, 00:00

A Fundamenta-Lakáskassza a hazai lakáshitelezés negyedét adta 2015-ben, és ezt a tendenciát folytatva idén is aktív szereplője a piacnak. A 2011-ben indított hitelezési stratégiát követve a kihelyezett volumen évről évre intenzíven növekszik, mindennek köszönhetően a társaság az elmúlt öt évben rendre az első két hely valamelyikén végzett a teljes lakáshitel szegmensben. Várakozásuk szerint 2016-ban az új lakáshitelek piaca 400 milliárd forint fölé nőhet, miközben a Fundamenta eléri a 100 milliárd forintos éves hitelezési teljesítményt, amellyel a piaci részesedése továbbra is 25 százalék körül alakul majd.


A társaság a hitelezési volumennel megegyező összegű betétkifizetéssel számol az idén, azaz a tavalyi 175 milliárd forintos ügyfélkifizetés után 2016-ban 200 milliárd forintnyi forrás biztosításával járul hozzá a lakáspiac és az építőipar fejlődéséhez. A Fundamenta a teljes futamidőre fix kamatozású lakáshiteleivel jelentős szerepet játszik abban, hogy a teljes lakáspiacon mostanra 60 százalék közelébe emelkedett a legalább 1 éves kamatfixálású termékek aránya az új folyósításon belül (a válságot megelőző időszakban még 90 százalékot tett ki a változó kamatozású hitelek aránya), ezáltal csökkentve a háztartások hiteltörlesztéshez kapcsolódó kamatkockázatát. Mindez – emelkedő reálbérekkel párosulva – a fogyasztási hajlandóság növekedéséhez vezethet.
A stabil, kiszámítható törlesztő részletek kedvező hatása a hitelportfólió minőségében is visszatükröződik. A társaság hiteleinek csupán kevesebb, mint 1,3 százaléka esetében tapasztalható 90 napon túli késedelem, szemben a piacon mért 13 százalék körüli értékkel.

"A Fundamenta-Lakáskassza hitelezési stratégiáját következetesen folytatva továbbra is stabilizáló szerepet tölt be a magyar lakáshitel-piacon. Társaságunk sikeresen kapcsolódott a kormány családi otthonteremtési programjához is, a múlt évben bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) mellé kiegészítő forrásként eddig mintegy 1 500 esetben folyósított lakáshitelt” – mondta Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója.

Forrás: Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.