Ingatlan.com: a csok módosítása miatt még több fejlesztés indulhat Nyomtatás
2016. szeptember 20. kedd, 00:00

Többen vehetik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a közelmúltban megjelent módosítások nyomán, így akár a korábban jelzett 15-20 ezernél is több lakás kerülhet piacra 2017 végéig az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint.


Balogh László az MTI-hez eljuttatott közleményben rámutatott, az idén amúgy is jelentősen nőtt a lakásépítési kedv, az első fél évben több mint 13 ezer lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 237 százalékos növekedés éves szinten.
A módosított rendelkezések szerint egyebek mellett bekerültek a csokos körbe az osztatlan közös tulajdonban álló lakások is, így már azelőtt lehet a banktól kérni a támogatást, hogy létrejön a társasház. Emellett a tervezett és az épülőfélben lévő lakásokra is lehetne kérni a csokot, de a folyósítás csak a használatbavételi engedély megszerzését követően történhet. Az átmeneti finanszírozásban ezért fontos szerephez juthatnak a bankok ajánlatai vagy a beruházók által kínált rugalmasabb fizetési feltételek - mutatott rá. A jövőben viszont már nem lehet csokot igényelni olyan új lakások után, amit az igénylő közeli hozzátartozója tulajdonában álló társaság épít, vagy épített.
Balogh László azt is elmondta, hogy az új lakás vásárlására vagy új családi ház építésére igényelhető csok-összegek közül a legjelentősebb, a 10 plusz 10 millió forintos támogatást legalább 60 négyzetméteres új építésű lakásra lehet felvenni. Ez az összeg ugyanakkor Budapesten nem fedezi egy ekkora új lakás árát, 542 ezer forintos négyzetméterárral számolva egy átlagos lakás ebben a kategóriában 46,9 millió forint. A vidéki városokban azonban elég lehet 20 millió forint egy új lakásra, Egerben 69, Győrben 61, Kaposváron 68, Miskolcon 67, Nyíregyházán 75, Pécsen 62, Szegeden 65, Szombathelyen pedig 62 négyzetméteres új lakást lehet venni ebből az összegből.
Gergely Péter, az ingatlan.com-csoporthoz tartozó BankRáció.hu hitelszakértője szerint a könnyítések a lakáshitelezésre is kedvező hatással lehetnek. Az idén növekedő pályára állt a lakáshitelezési piac, az újonnan kötött lakáshitel-szerződések értéke júliusban 12, júniusban 43, májusban pedig közel 80 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.Ű

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.