Netrisk: átlagosan hatezer forintot spóroltak a biztosítót váltó ügyfelek Nyomtatás
2016. december 07. szerda, 00:00

A január elsejei évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósok csupán 6-7 százaléka döntött biztosítóváltás mellett, ők viszont a megajánlott árak alapján átlagosan szerződésenként 6 ezer forintot spóroltak - derül ki a Netrisk.hu online biztosításközvetítő portál pénteken közzétett összegzéséből.


A rendelkezésre álló adatok szerint a december elsejei határidőig a korábbi becslésnek megfelelő számú, mintegy 120 ezer felmondás érkezhetett be a biztosítókhoz.
A felmondások nyomán megkötött új szerződések baleseti adó nélküli átlagdíja évi 15 600 forint volt, ami 14 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban mért 13 700 forintos mértéket. Az új szerződések 67 százalékán három biztosító, a K&H, az Union és a Groupama osztozott.
A portál emlékeztetett: az új biztosítási szerződések megkötésére december 31-ig van mód, amit a tapasztalatok szerint általában az autósok 5-6 százaléka hagy decemberre.
A közlemény idézi Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját, aki arra hívta fel a figyelmet a folytonos kötelező biztosítási fedezet érdekében két dologra érdemes figyelni: egyrészt az ügyfeleknek év végéig szerződniük kell valamelyik biztosítóval, másrészt 2017. március 1-jéig rendezniük kell esedékes díjrészletüket.

Forrás: NAV

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.