A népszerű üdülőhelyeken tovább nőttek az ingatlanárak Nyomtatás
2017. július 21. péntek, 00:00

A kiemelt üdülőkörzetek közül a legmagasabb ingatlanárak továbbra is a Balatonnál találhatóak, ahol átlagosan több mint 283 ezer forintot kellett fizetni egy tipikus nyaraló négyzetméteréért tavaly, míg a második helyen a Velencei-tó térsége szerepel 186 ezer forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a Tisza-tó üdülőkörzetében még az 50 ezer forintot sem érte el az üdülőingatlanok fajlagos négyzetméterára tavaly - fejtették ki az elemzésben.


A tóparthoz közeli üdülőövezetek közül a Siófoki és a Balatonfüredi kistérségben a legmagasabbak a nyaralóárak, több mint 400 ezer forint négyzetméterenként.
Jellemző, hogy a Balaton mellett található kistérségek jelentős része esetében az ingatlanárak emelkedése már legalább 3-4 éve tart, de például Balatonfüred környékén már 2010 óta. A lakóingatlanárakat tekintve a Balaton térségében Hévízen és Balatonfüreden a legmagasabbak az átlagárak, mintegy 293 ezer forintot kell fizetni az ingatlanokért négyzetméterenként - tették hozzá a pénzintézet elemzésében.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.