Opten: csökkent a rendezvényszervezők száma, ám bevételük nőtt |
2018. november 23. péntek, 00:00 |
Folyamatosan olvad 2015 óta a magyarországi rendezvényszervező cégek száma, árbevételük emelkedése azonban évek óta töretlen - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az MTI-hezeljuttatott elemzés szerint, míg 2015-ben még 2560 vállalkozás kínált rendezvényszervezést - például fesztiválok, esküvők, konferenciák, termékbemutatók lebonyolítását -, jelenleg 2452 ilyen cég működik. A szektor szereplői az Opten által vizsgált időszak első évében, 2013-ban 59 milliárd forint árbevételt értek el, tavaly pedig már több mint 102 milliárd forintnyit. A közlemény szerint azonban nem mindenki találta meg számítását a piacon, a működő cégek számához képest ugyanis viszonylag magas az új és a megszűnő, illetve a piacról kivonuló vállalkozások aránya. Az új cégalakulások mellett hasonló számban tűntek el, vagy váltottak profilt a rendezvényszervező vállalkozások. A végrehajtások száma 2013 és 2015 között csökkent a szektorban, majd 2016 és 2018 között ismét növekedésnek indult, ami a fizetési fegyelem lazulása mellett egyes piaci szereplők tőkehiányára utalhat - állapítja meg az Opten. A más ágazatokat sújtó munkaerőhiány a rendezvényszervezésben nem érzékelhető, az alkalmazotti létszám a 2013. évi 4110-ről 2018-ra 5266-ra emelkedett. A növekedés 2017 kivételével folyamatos volt. A céginformációs szolgáltató szerint a szektor kedvező pénzügyi mutatóinak elérésében jelentős szerepet játszottak az uniós pályázatok. Annak ellenére, hogy a hazai vállalkozások számára létrehozott Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) és annak Pest megyére vonatkozó tükörpályázatai (Vekop) deklaráltan elsősorban a klasszikus gyártási tevékenységet végző cégeket kívánta támogatni, a hazai rendezvényszervező cégek a vizsgált időszakban több mint 14 milliárd forint támogatást nyertek el - írja elemzésében az Opten.
Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |