Magyar-spanyol együttműködés az ESS-ért |
2008. július 24. csütörtök, 22:10 |
Jelentős versenyelőnyDebrecenben és Bilbaóban megosztva tartotta alakuló ülését az Európai Neutronkutató Központ (ESS) fizikusokból álló nemzetközi szakmai tanácsadó testülete. A tanácskozás célja egy közös tudományos koncepció kidolgozása volt az ESS kutatási nagyberendezés megszerzésére irányuló ajánlati dokumentáció részeként.
A mostani konferencia célja egyrészről, hogy a szakemberek bemutassák Mezei Ferenc vezetésével azt a műszaki, tudományos programot, amely mind a magyar, mind pedig a spanyol szakmai koncepció alapját képezi, másrészről, hogy az IAB tagjai Debrecent megismerve véleményt alkothassanak a magyarországi helyszínről. Amennyiben a tanács támogatja az ESS megvalósíthatóságára irányuló szakmai dokumentációt, akkor az jelentős versenyelőnyt jelenthet. A magyar és spanyol pályázatok ajánlati dokumentációi az egységesen kialakított szakmai alapok mellett, természetesen, az egyéb területeken – mint például a földrajzi elhelyezkedés vagy pénzügyi kérdések – eltérő tartalommal rendelkeznek majd, és ebben a két fél egymással is verseng. A magyar – spanyol egyezség kiterjed a döntés utáni együttműködés részleteire is. A megállapodás értelmében, spanyol vagy magyar győzelem esetén, a nem nyertes pályázó országa privilegizált stratégiai partnerként vehet részt az ESS megvalósításában a GDP arányoknak megfelelően: amennyiben Magyarország nyer, akkor a spanyolok 15%-ban, amennyiben viszont Spanyolország nyer, akkor a magyarok 7-8%-ban lesznek részesei a programnak. A nyertes pályázó további kedvezményeket is biztosít: elsőbbséget enged az adott ország értékesíteni kívánt részesedésének eladásában, illetve elfogadja, hogy a megtartott részesedési aránynak megfelelően az adott ország vállalt kötelezettségét a nemzeti ipar beszállításaival teljesítse, ami mindkét ország esetében a csúcstechnológiai ipar fejlesztéséhez járul hozzá. Forrás: NFGM
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |