Innováció és fenntarthatóság |
2009. március 31. kedd, 05:00 |
Innováció és fenntarthatóság – két kifejezés, amely válsághelyzetben talán még kiemelkedőbb szerepet játszik egy vállalkozás életében, versenyképességében és a sikerének meghatározásában.
A cégeknek a gazdasági válság idején is képesnek kell lenniük a megújulásra, hiszen elengedhetetlen a rugalmasság és fogékonyság a hosszú távú fenntarthatóság érdekében. Erre kínál lehetőséget az AIESEC Corvinus egyetemi irodájának Make Your Success elnevezésű projektje, főként a kis- és középvállalkozások számára. Az AIESEC egy fiatalok által vezetett nemzetközi szervezet, mely 107 országot összekötő kapcsolathálóval rendelkezik. A szervezet ezen külföldi kapcsolatháló segítségével és az elmúlt 60 év tapasztalatából merítve kíván bekapcsolódni a hazai vállalati szféra életébe - fő tevékenysége, a Nemzetközi Szakmai Gyakornoki Program által. A Budapesti Corvinus Egyetem helyi bizottsága az említett két terület fontosságát felismerve indította el ebben az évben a szervezeti innováció és IT fókuszú Make Your Success projektjét. A projekt lehetőséget kínál partnereinek külföldi AIESEC-es gyakornokokat alkalmazni, szakmai tudásukat és tapasztalatukat olyan területeken hasznosítani, mint az IT, a menedzsment, a HR, vagy a pénzügy, így próbálva összekapcsolni a tehetséges, kreatív, innovatív szemléletű fiatalokat a hazai kkv szektorral. A projekt vezetője, Beregszászi Nikolett ezt így foglalja össze: "Egy AIESEC-es különlegesnek tekinthető, hisz már egyetemi évei alatt megszerzi azt a gyakorlati tapasztalatot, amit a legtöbb gyakornok csak szakmai gyakorlata vagy más munkakapcsolat során sajátít el. A nemzetközi lehetőségek miatt ráadásul sokszor már kulturális értelemben is sokkal gazdagabbak." A garantált minőség, nyelvtudás, kulturális sokszínűség és a változatos, új szemléletmód mellett egy külföldi gyakornok fogadása lényegesen költséghatékonyabb megoldás is, összehasonlítva más hasonló lehetőségekkel és figyelembe véve az IT egyre növekvő szerepét. A minőségi kritériumokat pedig a kiválasztási folyamatokban, való aktív részvétel biztosítja számukra, így valóban az igényeiknek megfelelő gyakornok érkezhet hozzájuk. „Nagy lehetőségeket látunk a projektben és a visszajelzések alapján partnereink is hasonlóan vélekednek" - mondja a projektvezető. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az eredmények: januárban például egy erdélyi gyakornok kezdte meg szakmai gyakorlatát a Clarity Consulting Kft.-nél, ahol fő feladata különféle információtechnológiai rendszerek fejlesztése. Ezen kívül számos megvalósult együttműködéssel és gyakorlattal büszkélkedhet a júliusban indított projekt, mind informatikai mind a tanácsadó szektorban. Ha felkeltette érdeklődését az AIESEC Make Your Succes projektje, keresse Beregszászi Nikolett projektvezetőt e-mailen ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ), vagy a következő telefonszámon: +36 20 336 39 74. Az AIESEC Budapesti Corvinus Egyetem-i irodájának ajánlatairól a http://bce.aiesec.hu honlapon tájékozódhat bővebben. Forrás: AIESEC A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |