Lassult az infláció az euróövezetben és az EU-ban Nyomtatás
2017. április 24. hétfő, 00:00

A 28 tagú unióban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban az egy évvel korábbihoz képest. Februárban 2,0 százalékra, januárban 1,7 százalékra, decemberben pedig 1,2 százalékra rúgott az éves összevetésű áremelkedés. Tavaly márciusban az euróövezetben és az unióban is zéró volt az éves infláció.


Az előző hónaphoz képest idén márciusban az euróövezetben 0,8 százalékkal, az unióban pedig 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.   
A legalacsonyabb éves rátát Romániában (0,4 százalék), valamint Írországban és Hollandiában (0,6 százalék) mérték, míg a legnagyobbat Lettországban (3,3 százalék), Litvániában (3,2 százalék) és Észtországban (3,0 százalék) jegyezték fel.
A Magyarországon éves összehasonlításban 2,7 százalékos emelkedést, az előző hónaphoz képest pedig stagnálást jelzett a statisztika.
Márciusban az energiaárak húzták felfelé az éves inflációt az euróövezetben: éves összevetésben 7,4 százalékkal drágult az energia. A szolgáltatások ára 1,0 százalékkal, az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékeké pedig 1,8 százalékkal nőtt.
Az energiaárakat nem számolva 0,9 százalékkal emelkedtek egy év alatt a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,7 százalékos volt  márciusban az euróövezetben. Februárhoz képest viszont a maginfláció 1,4 százalékosra ugrott.
A fogyasztói árak emelkedésének lassulása nem jó hír az Európai Központi Banknak (EKB), amely igyekszik felpörgetni az inflációt. Az infláció üteme, különösen a maginflációé, messze elmarad az EKB 2 százalékos céljától.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.