Ne temessük el a cafeteria rendszert! Nyomtatás
2009. október 20. kedd, 03:00

10_20_hr

 

Azt már mindenki tudja, hogy az Országgyűlés eltörölte a béren kívüli juttatások adómentességét, viszont azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy még így is sokkal jobban járunk a cafeteria rendszer alkalmazásával. Hogy kik járnak jól? A rendszer a munkáltatónak és a munkavállalónak egyaránt kedvező lehet a változtatások ellenére is.




Nézzünk egy példát arra, mennyit spórolhat a munkáltató és mennyit kaphat a munkavállaló. Ha egy cég egy átlag keresettel rendelkező alkalmazott esetében továbbra is a juttatás mellett dönt, akkor a havi 18 ezer forintos melegétel utalvánnyal több mint 123 ezer forintot spórolhat évente, amely 31 százalékkal kevesebb bér jellegű költséget jelent számára. Ezzel jobban jár a dolgozó is, hiszen 31 százalékkal magasabb összegű juttatásban részesülhet a bérben történő kifizetéshez képest.

És hogy milyen változások várhatók? 2010-ben változatlanul adómentes marad az internet utalvány, melyet a felhasználók továbbra is az internet szolgáltatás havi- és forgalmi, illetve az internet-hozzáférés létesítésének díjára vehetnek igénybe. A kedvezményes adózású körben 25 százalékos adóteher hárul például a melegétel utalványra és az üdülési csekkre. A normál adózású körben 97,89 százalékos adóteher hárul többek között a hideg étkezési utalványra.

Fontos megjegyezni, azt is, hogy a változások az idei adóévet még nem érintik. Jelenleg fél év áll a cégek rendelkezésére, hogy eldöntsék, milyen formában folytatják ezt a típusú kompenzációt.

Bízunk benne, hogy a munkaadók nem ijednek meg, hanem elkezdenek számolni; hiszen akkor rájönnek, hogy a cafeteria rendszer még mindig előnyös számukra.

Forrás:
Napi Gazdaság
www.napi.hu



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.