Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Nyomtatás
2010. április 20. kedd, 03:00

04_20hr1A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első két hónapjában 3,7%-kal, a nettó átlagkeresetek10,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.


A reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,1%-os növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítés januári első része kifizetésének köszönhetően 4,0%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A versenyszférában így 3,5%-kal, a költségvetésiszférában 4,9%-kal nőtt a reálkereset. Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január–februárban átlagosan 2 millió 613 ezer volt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 200 200 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 900 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 209 100 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,7%-kal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,6%-kal, a költségvetés területén pedig 1,6%-kal növekedtek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. Jelentősen felülmúlták a versenyszféra keresetnövekedési átlagát a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (11,1%), a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése (8,6%), valamint a kereskedelem, gépjárműjavítás (7,7%) nemzetgazdasági ágak.

Forrás: KSH

A cikk teljes tartalmában a http://portal.ksh.hu/portal/page?_pageid=37,115776&_dad=portal&_schema=PORTAL linkre kattintva olvasható.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.