Az alkalmazott fizetett ellenség, vagy az értékesítés motorja? Nyomtatás
2010. július 28. szerda, 03:00

Lépéselőny/HR: Alkalmazottaink kiválasztásaEgyik ügyfelünk szerint az alkalmazott nem más, mint fizetett ellenség. Ha ezt a gondolatot összevetem azzal, hogy egy cég a munkatársaiból épül fel, azaz ha bevételt, profitot várok el a cégtől, akkor a munkatársaktól várom el, bizony felmerül a kérdés: mitől lesz egy kolléga az új vevőszerzés motorja?


Kiválasztás

Az egész ott kezdődik, hogy kiket engedek be a szervezetbe, azaz kiktől várom el, hogy az üzleti partner keresést, majd az elégedett új vevők „gyártását” egyszerűbbé, hatékonyabbá tegyék. Bár manapság divatos kifejezés, hogy „az embernek 2-3 évente állást kell váltania, hogy új és új kihívások érjék”, véleményem szerint a gyakori állásváltoztatás nem feltétlenül a sok tapasztalat mutatója. Egy kolléga, aki ismeri a céges rutinokat, szokásokat, jól dolgozik, kincset ér – valójában miért engedné el egy munkaadó? És ha ő tényleg jól dolgozik, és megtalálja a számítását, miért menne el a cégtől? Azok a jó munkatársak, akik már eddig is konkrét, kézzel fogható dolgokat értek el munkahelyükön, nevén is tudják nevezni ezeket az elért eredményeket, és hosszútávon lehetett rájuk számítani.

Célok

Persze nem minden múlik csak az emberen, akit bevonunk az együttműködésbe. Egy japán TV-készülékgyártó cég például odáig finomította a célkitűzést a munkatársaknak, hogy elvitte őket a boltokba, ahol az általuk összeszerelt készülékeket árulták, hogy nézzék meg a vevők arcát. Ez persze nem kivitelezhető mindig, de a jól megfogalmazott célok, amelyek összhangban vannak a munkavállalók egyéni elképzeléseivel is, komoly pluszt jelentenek.

Teljesítménymérés

Hogy dönti el például a marketingesnél, hogy az ingyenes cégjegyzék, vagy az üzleti közösség regisztráció volt-e jobb döntése a cég szempontjából? Vagy egy értékesítőnél, hogy az ügyfelek voltak-e nehezek, vagy ő nem tudta kezelni a tárgyalási helyzetet? Mindez persze banális kérdésnek tűnik, hiszen a válasz egyszerű: amit a statisztika, az elért teljesítmény mutat, az a valóság. Ha egy értékesítő nem egyeztet magának időpontokat, ha nem megy a hideghívás, akkor nem lesz kivel tárgyalnia, így új vevőkre is csak csoda folytán számíthatnánk. Egy pontosan meghatározott terméklista (azaz melyik munkatárs kinek, és pontosan mit ad át a szervezetben) mentén jó mérési pontokat lehet összeállítani a cégben, ami a kollégáknak is stabil, megnyugtató pont lesz. Ha nincs jól mérve, ha úgy érzi, hogy sokat dolgozik, de nem jön ki eredmény, az mind a cégvezetés, mind a munkavállaló szempontjából zavaró lesz.

Csapat

Végül pedig a legtöbbet értelemszerűen az  emberek közössége, a csapat jelenti. Lehet akármilyen szuper a fizetés, high-tech az iroda, ha nem jön ki a kollégákkal, vagy a közvetlen főnöke inkább összezavarja, mint elegyengeti az útját, egy ember nem fog tudni kellően jól termelni. Ez a legkényesebb pont, amiben sokat lehet tanulni a világ élvonalában szereplő futballedzőktől, akik nagy egyéniségeket, sztárokat „gyúrnak”, kovácsolnak egymásért és a csapatért küzdeni képes és hajlandó egységet.

Mint az a fenti listából is látszik, egy munkatárs meghatározó abból a szempontból, mennyit és hogy termel a cég egésze – szenteljen hát neki jóval több figyelmet, és ne ellenségként, hanem szövetségesként kezelje!


Lépéselőny Virtuális Irodaház

A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora

Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.