Több érintett = több üzlet Nyomtatás
2010. október 19. kedd, 03:00

Lépéselőny/HR: Miért is kell cégen belül a csapatmunka?Abban a szerencsés helyzetben voltam a közelmúltban, hogy egy professzionálisan megszervezett workshopon vehettem részt. Semmi időhúzás, semmi unalmas (elnézést a kifejezésért) „multis” szócséplés, hihetetlen lényegre törően és célravezetően haladtunk végig a célzott végkifejlet felé. Mi volt a legnagyobb tapasztalatom belőle mindezek mellett?


Vegyes felvágott

Az elején elcsodálkoztam, hiszen a cég különböző területeken érintett munkatársai és alvállalkozói is képviseltették magukat az ötletelésen (melynek célja az volt, hogy a szóban forgó vállalat új irányokat dolgozzon ki az üzleti partner keresés és bevétel szerzés területén, melyekre aztán – gazdaságos de hatékony – marketing és értékesítés építhető rá, és maximális profitot eredményez mindez a tulajdonosoknak).  Csodálkoztam is, hiszen olyan sokféle területről voltak jelen az érintettek, hogy nem tudtam elképzelni, hogy nem fullad majd mindez belső viták vagy hétköznapi problémák elemezgetésébe.

Megdöbbentő eredmények

Mégis, hála a profi vezetésnek, bebizonyosodott, hogy érdemes egy, a cég egészét átfogó kérdésben minden lehetséges, élő és mozgó érintett munkatársat bevonni (de egy lokális probléma megoldásánál is az ahhoz tágan véve érintetteket megmozgatni), hiszen több szem többet lát alapon olyan ötletek bukkantak elő, melyekre – meggyőződésem – a tulajdonosok és az operatív vezetés nem is gondolnának soha.

Elképzelhető, hogy a frissen felvett adminisztrátor jobban, „érzelem mentesebben” látja a helyzetet, mint az öreg róka, aki kialakult és gyökeret vert elképzelései között éli a mindennapjait, melyektől nehezen szabadul. Egy biztos: mindkét nézőpontot (és még sok mást) érdemes figyelembe venni, ha az ember újszerű megoldásokat akar régi problémákra!


Németh Zoltán
Lépéselőny Virtuális Irodaház
A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora
Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni?

A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket.
Szeretné, ha Önnek nem kellene ezzel foglalkoznia, mégis megkapná Excelben az Önnek szóba jöhető partnerek adatait?

VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG!
KATTINTSON IDE, ÉS KÜLDJE EL NEVÉT ÉS TELEFONSZÁMÁT!

ÉRDEKEL, HOGY TUDNÉK AKÁR TÖBB EZER POTENCIÁLIS PARTNERT LETÖLTENI SAJÁT HASZNÁLATRA!



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.