A képzési pénztől függ a versenyképességünk Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 23. péntek, 00:00
Az új generáció felismeri a tanulás fontosságát

Tisztában vagyunk azzal, hogy munkaerő-piaci versenyképességünk szempontjából fontos képeznünk magunkat, azonban a lakosság harmadát csak akkor érdekli bármilyen tanfolyam, ha az állam vagy a munkáltató támogatja a részvételt. A napokban megújult Kepzesinfo.hu megbízásából készült kutatásból az is kiderült, hogy egyre árérzékenyebbek a fogyasztók.

A Kepzesinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által készített felmérésben csaknem valamennyi megkérdezett (93%) egyetértett azzal, hogy folyamatosan képeznie kell magát annak érdekében, hogy versenyképes legyen a munkaerőpiacon. Majdnem mindenkiről el is mondható, hogy élete során (iskolai tanulmányain felül) legalább egyszer részt vett valamilyen képzésen vagy tanfolyamon. A látogatott képzéstípusok között – nem meglepően – a járművezetői tanfolyam a leggyakoribb (69%), igen magas azonban a szakmai vagy felnőttképzésen (OKJ-s tanfolyamok, akkreditált képzések) részt vevők aránya (56%) is. Utóbbiak közönsége jellemzően a 45 év feletti korosztályból (62%), és a 300 ezer forint feletti fizetéssel és/vagy diplomával rendelkezők közül kerül ki.

A nyelvtanfolyamok 33 százalékkal a harmadik helyre szorultak, itt a fiatalság dominál (a 35 év alattiak 2/5-e jelölte meg), valamint szintén a magas jövedelemmel és a diplomával rendelkezők. A kezdő vagy haladó számítógép-kezelői vagy informatikai képzéseken leginkább az idősebbek vesznek részt, és elsősorban azért iratkoznak be, mert diploma vagy külföldi munkavállalás miatt szükségük van rá.

Az új generáció felismeri a tanulás fontosságát

Felgyorsult világunkban folyamatosan új kihívásokkal kerülünk szembe, ezért fontos az élethosszig tartó tanulás. A Kepzesinfo.hu felmérése alapján ezt egyre inkább felismerik a fiatalok, s nem elégszenek meg az iskolai tanulmányaik során megszerzett tudásukkal: a 18-24 év közötti korosztály tagjaira átlagban 1,5 tervezett tanfolyam jut. Ha végzettség szerint vizsgáljuk, elsősorban az érettségizettek tanulnának továbbra is (69%), de magas ez az arány a diplomások esetében is (65%).

Ugyanakkor az államnak, illetve a munkaadónak is nagy szerepe van abban, hogy valóban beülünk-e újra az iskolapadba: a lakosság harmadát – jellemzően az alacsony státusúakat – csak akkor érdekli egy tanfolyam, ha azt a munkáltató és/vagy az állam támogatja.

„Erre kétféle lehetőség is van. Egyfelől képzési hozzájárulás formájában, amely a munkanélküliek vagy a munkanélküliséggel veszélyeztetettek elhelyezkedési esélyeinek növelésére, illetve a munkahelyük megtartása érdekében adható. Másfelől a munkáltatók számára biztosított szakképzési hozzájárulásként. Fontos azonban, hogy a munkaadók ki is használják ezt a lehetőséget, s felismerjék, hogy nem csupán a munkavállaló, de szervezetük versenyképessége is nő, ha képzésekre küldik az alkalmazottaikat. Mindenesetre a lakosság részéről megvan a nyitottság: a megkérdezettek 87 százaléka akkor is képezné magát, ha meg lenne elégedve az aktuális állásával” – mondja Moldván Ákos, a Kepzesinfo.hu termékmenedzsere.

A nők szívesebben beülnek az iskolapadba

Úgy tűnik, a nők inkább szomjaznak a tudásra: tízből hét nő érdeklődik a tanfolyamok iránt, míg a férfiaknál ez az arány 57 százalék. A jövedelemmel nem rendelkezők több mint 4/5-e tervezi, hogy képzésen vesz részt, őket követik a magas jövedelműek 2/3-os aránnyal. „A jövedelemmel nem rendelkezők között nagy arányban vannak a jelenleg is iskolai tanulmányokat folytató fiatalok, akiket a szülők támogatnak, ennek köszönhető ez az elsőre talán meglepő adat” – magyarázza a nemrégiben megújult Kepzesinfo.hu szakembere.

A tanfolyami részvételt tervezők fele a szakmai és felnőttképzés iránt érdeklődik, ők ennek fő okaiként az át- és/vagy továbbképzést jelölték meg. Ezzel szemben a nyelvtanfolyamok iránt érdeklődők (48%) legtöbbje hobbiból, kikapcsolódásképpen tanulna nyelveket. Érdekesség, hogy mindkét esetben minél magasabb a válaszadó iskolai végzettsége, annál jellemzőbb, hogy tovább képezné magát.

A korábban elvégzett tanfolyamok esetében változatos szempontok alapján választottak a megkérdezettek. A Kepzesinfo.hu adatai szerint a nyelvtanfolyamoknál az ár (42%), a művészeti és járművezetői oktatás esetében a helyszín (43, illetve 40%), személyiség- vagy képességfejlesztésben az ismerős véleménye számított a leginkább (27%), míg a kezdő vagy haladó számítógép-kezelői vagy informatikai kurzusok, valamint a szakmai vagy felnőttképzésen részt vevők elsősorban a képzés elvégzése utáni igazolás alapján döntöttek.

A jövőbeni tanfolyamok esetében azonban már jóval nagyobb az árérzékenység: a válaszadók háromnegyede legfontosabb szempontként a tanfolyam árát jelölte meg, különösen a járművezetői és a nyelvtanfolyamok esetében (85, illetve 79%).

A megújult Kepzesinfo.hu oldal kialakításakor figyelembe vették e kutatás eredményeit is, így még szofisztikáltabb módon választhatnak az érdeklődők a honlapon található több száz képzésből.

A kutatás háttere

A Kepzesinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által 2011 márciusában készített kutatás, amely a tanfolyami és képzési részvételeket vizsgálja, 981 fő online megkérdezésével történt. Az  a legfontosabb demográfiai ismérvekre – életkor, nem, iskolai végzettség, településtípus és régió – reprezentatív a legalább hetente internetező 18-64 éves magyar lakosságra nézve.

Forrás: www.sajtokozlemeny.com

 


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.

 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Erdei Ipari, Szolgáltató Kft... Erdei Ipari, Szolgáltató Kft.
Varga Anikó

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Építõmester 94 Magasépít... Építõmester 94 Magasépítõ Bt.
Csányi Attila

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Eurovision Kereskedelmi És Sz... Eurovision Kereskedelmi És Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság
Kabács Timea

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Lavina Építõ És Szerelõip... Lavina Építõ És Szerelõipari ZRt.
Rózsahegyi Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető