Hiába álmodoznak a fiatalok, szinte mindegyikük alkalmazott lesz Nyomtatás
2015. május 14. csütörtök, 00:00

A magyar fiatalok 85 százaléka biztos benne, hogy sikeres lesz az életében - derül ki a Bridge Budapest megbízásából a 20 és 35 éves magyar fiatalok körében készített reprezentatív kutatásból. Bár a fiatalok jelentős többsége szerint a vállalkozók a fejlődés motorjai, a többség alkalmazottként látja magát a jövőben. A fiatalok fele gondolkodott már saját vállalkozás indításán, azonban a többség a biztonságot választja.


A Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn magyar világcégek által létrehozott Bridge Budapest nonprofit szervezet harmadik éve térképezi fel a 20-35 évesek karrier elképzelését.  A Kutatólabor által készített reprezentatív felmérésből még mindig ellentmondásos kép rajzolódik ki: míg elvben vonzó az önállóság, jövőképüket általánosságban a kockázatkerülés és biztonságvágy határozza meg.

A 20-35 évesek kétharmada (65 százalék) gondolt már arra, hogy saját vállalkozásából is megélhetne és fele (48 százalék) kifejezetten gyakran gondolkodik saját vállalkozás indításán. De hiába az álmok, mindennek ellenére a fiatalok többsége 10 év múlva alkalmazottként látja magát, csak minden negyedik fiatal (25 százalék) képzeli el magát saját vállalkozásban. A fiatalok 81 százaléka átlagos megélhetést biztosító, de biztosabb munkahelyet választana a kockázatossal szemben. A vállalkozói szemlélet alapattitűdjei tehát csak egy szűk rétegre jellemzők: továbbra is a budapesti tanulók többsége az, aki a bizonytalan, ám nagyobb jövedelmet nyújtó munkát választaná.

A fiatalok hazai karriervárakozása javult a 2013-as adatokhoz képest. A fiatalok 58 százaléka elégedett jelenlegi munkájával, idén már 65 százalékuk biztos hazai elhelyezkedésre számít. 85 százalék biztos benne, hogy sikeres lesz az életében. A sikerhez szerintük inkább jó kapcsolatok, mint tudás és teljesítmény számítanak, ugyanakkor azt gondolják, hogy mindenki maga felelős saját boldogulásáért.

A magyar startupok egyre ismertebbek és vonzóbbak a fiatalok körében. Az alkalmazotti létet választók 12 százaléka legszívesebben startupnál dolgozna, ugyanannyian, mint a KKV szektort megjelölő válaszadók. A többiek (73 százalék) nagyvállalatnál dolgoznának szívesen. Míg 2013-ban 12 százalék ismert olyan világhírű nagyvállalatot, mely Magyarországról indult el, idén már 27 százalék adott pozitív választ.

A külföldi munka tervezésében nem történt érdemi változás tavalyhoz képest: a fiatalok 48 százaléka hajlandó lenne, 41 százalékuk pedig kifejezetten szeretne külföldön dolgozni a következő 5-10 évben. Főbb motivációjuk továbbra is a magasabb jövedelem, a tapasztalatszerzés és a nyelvtanulás lehetősége.

A Bridge Budapest nonprofit egyesületet a legsikeresebb magyar startupok, a Prezi, a Ustream, a Logmein alapították, hogy a fiatalokat a saját példájukkal is arra ösztönözzék, hogy kitartó munkával és némi szerencsével lehet globális sikert elérni Magyarországról indulva. Harmadik éve ajánlanak ösztöndíjat tehetséges magyar fiatalok számára, amelynek keretében az alapító cégek budapesti, san franciscói és távol-keleti irodáikban fogadják a fiatalokat.

A Bridge Budapest kutatásáról A kérdőíves vizsgálat telefonos megkérdezéssel, standard kérdőívek segítségével zajlott, összesen 800 fő 20 és 35 év közötti magyarországi lakos megkérdezésével. Az adatfelvételt a Kutatólabor végezte 2015. tavaszán. A felmérésbe bevont személyek nem, életkori csoportok és régió szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét.

Forrás: Világgazdaság Online
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.