NGM: a magyarországi kkv-knál dolgozók aránya magasabb az uniós átlagnál Nyomtatás
2015. december 18. péntek, 00:00

Meghaladja az európai uniós átlagot a magyarországi kis- és közepes vállalkozásoknál dolgozók aránya, a magyar kkv-k a foglalkoztatottak 70-71 százalékának adnak munkát, míg az Európai Unióban a munkavállalók 66-67 százaléka dolgozik ilyen cégnél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára Nagykanizsán.


Cseresnyés Péter a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ indulásának ötéves évfordulóján tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a jelentős különbség ellenére azért is van szükség a magyarországi kkv-k támogatására, mert ezeknek a termelési hatékonysága alacsonyabb az uniós átlagnál.
Hozzátette: a kkv-k támogatására az elmúlt négy év alatt 41 milliárd forintot fordított a magyar kormány. Ez az összeg 3700 vállalkozás számára adott fejlesztési lehetőségeket. Példaként hozta fel, hogy 2014-ben a kkv-k munkahelyteremtő beruházási pályázatának 13 milliárd forintos keretéből 6500 új munkahely létesült, további 2-3 milliárd forint pótlólagos forrással pedig még újabb 1600 álláshelyet teremtettek.
Kitért arra is, hogy a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program során állami forrásból finanszírozott képzést kapnak a kezdő vállalkozók, akik azután a jól megvalósítható üzleti terveikhez maximum hárommillió forinthoz is juthatnak.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) egyebek közt arról beszélt, hogy a kezdeti indulás ellenére mára alig maradt üres hely a nagykanizsai inkubátorházban, ahol alacsony rezsiköltség mellett a piaci ár alatt kaphatnak az induló vállalkozások helyiségeket. A vállalkozások támogatása pedig azért fontos, mert az általuk befizetett adóforintokból működhet a város is.
Említést tett arról, hogy a város ipari parkjának bővítése - miután alig tízegynéhány hektárnyi üres terület maradt - a Modern városok programjának keretében már elindult, a területi operatív program 7,9 milliárd forintos forrásából pedig jelentős rész jut gazdaságfejlesztésre. A város az ipari park jobb megközelíthetősége érdekében a közelmúltban a buszközlekedés megszervezésében segített, most pedig új kerékpárút is épül, amelyhez a szintén készülő biciklikölcsönző hálózat egyik dokkolóállomását is az ipari parknál állítják fel.
Mihovics Zoltán, a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ vezetője az eddigi eredményeikről elmondta: a ház működésének öt éve alatt 65 vállalkozásnak biztosítottak helyet, ebből 35 kezdő vállalkozás volt. Jelenleg 34 kkv bérel helyiséget - akad köztük több száz millió éves forgalmat lebonyolító mikrovállalkozás is -, és ezzel 85-90 százalékos a kihasználtságuk - közölte.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.