Jelentős a női cégvezetők hatása a magyar gazdaságra egy felmérés szerint Nyomtatás
2018. március 13. kedd, 00:00

Magyarországon régiós összehasonlításban jelentős hatást gyakorolnak a női cégvezetők az ország gazdaságára a Bisnode Magyarország felmérése szerint. Az üzleti információszolgáltatással és cégminősítéssel foglalkozó vállalat 11 államra - Magyarország mellett Ausztriára, Csehországra, Horvátországra, Lengyelországra, Németországra, Svájcra, Norvégiára, Szerbiára, Szlovákiára és Szlovéniára - kiterjedően vizsgálta a női tulajdonban álló cégeket árbevételük, nyereségük és a foglalkoztatottak létszáma alapján a helyben működő összes céghez viszonyítva.


Megállapították, hogy cégtulajdonosként a nők Szlovénia és Magyarország gazdaságára gyakorolják a legnagyobb hatást, Csehországban pedig a legcsekélyebbet. Magyarország első helyen áll a női tulajdonban álló cégek száma alapján, árbevételük alapján harmadik, nyereségük alapján pedig a második helyet érték el az összesítésben. Utóbbi két területen Szlovénia áll az élen, Csehország pedig leghátul. A női cégvezetők aránya Norvégiában a legalacsonyabb - ismertették.

A felmérés szerint a nők tulajdonában álló vállalatok többnyire az átlagnál kevesebb embernek adnak munkát - ezen a téren is Csehország áll a legrosszabbul 58 százalékkal -, Ausztriában viszont 7 százalékkal, Norvégiában pedig 21 százalékkal állnak az átlag fölött. Egyedül Lengyelországban nem mutattak eltérést, Magyarországon pedig 78 százalékot mértek ebben a kategóriában.

Hasonlóan alakult az árbevétel és a nyereség aránya a cégek számához viszonyítva. A nők cégeinek árbevétele Ausztriában 13 százalékkal, Szlovéniában 2 százalékkal haladta meg az átlagot, a többi országban viszont elmaradt attól.

A listát ezen a téren is Csehország zárja 40 százalékos teljesítménnyel, míg Magyarország 78 százalékkal a középmezőnyben áll. Nettó nyereségük Szlovéniában 9 százalékkal haladja meg az országos átlagot, 10 országban pedig elmarad attól a legutolsó vállalati beszámolók alapján - olvasható a felmérésben.

 

Forrás: MTI

 

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.