Munkaerő-piaci előrejelzés Nyomtatás E-mail
2010. szeptember 08. szerda, 03:00

Lépéselőny/HR: A munkaerőpiac helyzete 2010. őszA Manpower Munkaerőpiaci Előrejelzése szerint a magyar álláskeresők lehetőségei várhatóan szerények maradnak a következő három hónapban. Az év harmaidik negyedévéhez képest a magyar munkaerőpiac várhatóan stagnál, a Manpower Munkaerőpiaci Mutatója 0%-on áll – ez 3 százalékpontos csökkenést jelent az előző negyedhez viszonyítva. A munkaadók 13 százaléka számolt be arról, hogy 2010. negyedik negyedévében bővíteni kívánja a munkavállalói létszámot, ugyanennyien várnak csökkenést. Eközben 100 magyar munkáltatóból 70 tervezi azt, hogy szinten tartja a dolgozói számát az október-december közötti időszakban.


Iparági összehasonlításban az ipari termelésben a legpozitívabbak a munkáltatók várakozásai (+11 %), itt a növekedés 3 százalékpontos az előző negyedévhez képest. A munkaadók csaknem valamennyi szektorban erősödő foglalkoztatási szándékról számoltak be, kivétel a mezőgazdasági/vadászati/erdészeti/halászat, illetve a köz. és szociális szolgáltatások, valamint a kereskedelem területén.

Kiss Judit, a Manpower Magyarország vezetője elmondta: a harmadik negyedévi kilátások a magyarországi felmérés történetében először mutattak pozitív értéket, amelyhez képest a negyedik negyedévre vonatkozóan romlottak a kilátások, de még így sem kerültek ismét negatív tartományba „Számottevően nőtt azoknak a munkáltatóknak a száma, akik munkaerő felvételen gondolkodnak, az előző negyedévi 7 százalékról 13 százalékra. Ugyanakkor jelentősen nőtt azoknak a száma is, akik elbocsátást terveznek, az előző negyedévi 4-ről ugyancsak 13 százalékra. Utóbbi adat vélhetően szezonális hatásokkal is magyarázható. A legjobb eséllyel a munkát keresők az ipari termelés területén indulhatnak.”

Regionális bontásban a nyolc magyar régió közül háromban erősödött a munkaadók optimizmusa a harmadik negyedévhez képest a munkaerőpiac kilátásait illetően. Az előző év azonos időszakához viszonyítva az álláskeresők lehetőségei várhatóan mind a nyolc régióban javulnak, kivéve a Dél Dunántúlt, ahol a foglalkoztatási szándék 16 százalékponttal romlott éves összehasonlításban.

A Manpower globális felmérése szerint a munkaadók optimizmusa csak fokozatosan erősödik, a 36 vizsgált országból és térségből 29-ben a pozitív tartományban van a munkaerőpiaci mutató, a legoptimistább előrejelzések az ázsiai kontinensről érkeztek. Az európai piac bizonytalansága ellenére, kevesebb munkaadó tekint negatív várakozásokkal a következő negyedév elé.

Az európai, illetve közel-keleti és afrikai (EMEA) régióban megvizsgált 18 országban vegyesek a várakozások; csaknem mindenhol romlottak a kilátások az előző negyedéves várakozásokhoz képest, ám jobbak, mint tavaly ilyenkor. Éves összehasonlításban csak Görögországban és Olaszországban romlottak a kilátások.

A Manpower következő  nemzetközi foglalkoztatási felmérése 2010. 12. 07-én kerül nyilvánosságra, hogy képet adjon 2011 első negyedévének munkaerő piaci kilátásairól. A kutatás eredménye ingyenesen hozzáférhető bárki számára a résztvevő országok helyi Manpower képviseletén keresztül. Ha szeretne értesítést kapni negyedévente a felmérés megjelenéséről, kérjük iratkozzon fel az interneten: http://investor.manpower.com/investors/alerts.cfm

A felmérésről

A Manpower Munkaerőpiaci Előrejelzés negyedévente készül azért, hogy felmérje a munkaadók következő negyedévi szándékait a munkaerő létszámának csökkentésével, illetve növelésével kapcsolatban. A hasonló, előremutató felmérések közül a legátfogóbb, a nagyságát, a vizsgált területet és az indulása óta eltelt időt tekintve pedig a maga nemében páratlan. Az Előrejelzés több mint 45 éves múltra tekint vissza és a legmegbízhatóbb, munkaerőpiaci aktivitást mérő vizsgálatok közé tartozik a világon. A Manpower Munkaerőpiaci Előrejelzés világszerte több mint 61 000 munkáltató megkérdezésével zajlik a köz- és magánszférában, és mértékadó gazdasági mutatónak számít.

A Manpower Munkaerőpiaci elemzés jelenleg a következő 36 országra, illetve térségre érhető el: Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Kanada, Kína, Kolumbia, Costa Rica, Csehország, Franciaország, Németország, Görögország, Guatemala, Hong Kong, Magyarország, India, Írország, Olaszország, Japán, Mexikó, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Panama, Peru, Lengyelország, Románia, Szingapúr, Spanyolország, Dél-Afrika, Svédország, Svájc, Tajvan, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. A program 1962-ben indult az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, az Egyesült Királyság 1966-ban, Mexikó és Írország pedig 2002-ben került bevonásra. Egy évvel később 13 új országgal bővült a résztvevők köre. Új-Zéland 2004-től része a felmérésnek, Kína, India, Svájc és Tajvan 2005-ben csatlakoztak, Argentína, Peru, Costa Rica és Dél-Afrika pedig 2006-ban. Kolumbia, Csehország, Görögország, Guatemala, Lengyelország és Románia 2008-ban csatlakozott a felméréshez. Magyarországon 2009 harmadik negyedévétől, Brazília a negyedik negyedévtől csatlakozott. Panamában 2010 első negyedévétől vesz részt a felmérésben. További információért kérjük, látogassa meg a Manpower Inc. weboldalát a www.manpower.com címen, vagy lépjen kapcsolatba Bruce Bock szenior kommunikációs menedzserrel a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen.

Forrás: Manpower


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.

 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

MEXVEL+INFORMATIKAI és Ügyvi... MEXVEL+INFORMATIKAI és Ügyviteli Kft.
Sáfrányos Szilvia

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Generál Építőmester Épít... Generál Építőmester Építőipari Kivitelező Kft.
Szőnyi Tamás

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Kékesi Kereskedelmi Kft.
Kékesiné Ágota

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Viráglánc Kft.
Vajda Árpád

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető