Felmondási idő - így változtat az új munka törvénykönyve Nyomtatás E-mail
2013. január 03. csütörtök, 00:00
Az idén nyáron hatályba lépett új munka törvénykönyve felmondási időre vonatkozó rendelkezései fontos változást léptettek életbe. A munkáltatói felmondás esetén - a korábbi szabályoknak megfelelően - a munkaviszonyban eltöltött idővel arányosan nő a munkavállaló felmondási ideje, így a jogszabály - hosszabb munkaviszony esetén - több időt biztosít a munkavállaló számára új állás keresésére.

A munkavállaló felmondása esetén azonban a felmondási idő főszabály szerint harminc napra csökkent, ennél csak akkor kell hosszabb időt dolgoznia a munkavállalónak a felmondást követően, ha a munkaszerződése hosszabb felmondási időt tartalmaz. Ellenkező esetben marad a szűk hónap az utánpótlás felkutatására és szerződtetésére – mutat rá a DLA Piper nemzetközi jogi iroda munkajogi szakértője.

A 2012. július 1-jén hatályba lépett új munka törvénykönyve fontos változásokat tartalmaz a felmondási idővel kapcsolatban. A munkaviszonyt a munkavállaló és a munkáltató is megszüntetheti felmondással, a felmondási idő meghatározásának szabályai azonban megváltoztak a korábbiakhoz képest.

A felmondási idő harminc nap, a munkáltató felmondása esetén azonban a felmondási idő a munkáltatónál munkaviszonyban töltött idővel arányosan növekszik, húsz év munkaviszony után pl. kilencven nap felmondási idő illeti meg a munkavállalót. Ez az arányos növekedés azonban csak akkor érvényesül, ha a munkáltató mond fel, a munkaszerződés eltérő rendelkezése hiányában a munkavállaló minden esetben, akár több tíz éves munkaviszony esetén is harminc napos felmondási idővel szüntetheti meg a munkaviszonyát és távozhat a cégtől.

„Ez a gyakorlatban problémákat vethet fel, hiszen a nagy tapasztalattal, szak- és ügyismerettel rendelkező, hosszú ideje alkalmazásban álló munkavállalók pótlására rendelkezésre álló harminc nap az esetek többségében szinte csak a keresés elindítására elegendő. Az üzletmenet folyamatosságának érdekében érdemes tehát legalább a kulcspozíciót betöltő kollégák esetében ellenőrizni és szükség esetén módosítani a felmondásra vonatkozó rendelkezéseket”- emeli ki Fehér Helga, a Horváth és Társai, DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda munkajogi partnere. A szabályozás ugyanis továbbra is lehetőséget ad arra, hogy a két fél a munkaszerződésben hosszabb, legfeljebb hat havi felmondási időben állapodjon meg.

Forrás: Világgazdaság Online
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

SEW-EURODRIVE Ipari és Keresk... SEW-EURODRIVE Ipari és Kereskedelmi Kft.
Papp Viktória

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Beton Center Kft.
Kanizsai Mihály

Salus 2000 Kft.
Garda József

Toborzás Kiválasztás Akadé... Toborzás Kiválasztás Akadémia Kft.
Kelkó Tamás