Vasárnapi munkavégzés - OKSZ: jelentős költségnövekedéssel járna a szabályok szigorítása Nyomtatás E-mail
2016. augusztus 19. péntek, 00:00

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint jelentős költségnövekedéssel járna, ha megvalósulnának a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó, az elmúlt napokban felvetett javaslatok, a vasárnapi pótlék emelése például több tízmilliárd forint többletkiadást okozhat, a szabályok szigorítása miatt pedig kisboltok zárhatnak be.


A szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kötelező szabad vasárnapok számának emelése ugyancsak sok pénzbe kerül, hiszen több alkalmazottat igényel. Jelenleg egy szabad vasárnap megadása kötelező egy hónapban a munkavállalóknak.
Az OKSZ közölte: a 140 ezer boltból, áruházból becslések szerint 40 ezer tart nyitva vasárnap.
A legfontosabb feladatnak az ágazati munkaerőhiány enyhítését nevezték, amelyben nem a vasárnapi munkavégzés a döntő, hanem az alapbér, a döntő oka pedig az elvándorlás - írták.
Az üres álláshelyek száma idén az első negyedévben a teljes kereskedelemben meghaladta a 3800-at, az alkalmazottak száma a kiskereskedelemben a négy főnél nagyobb boltokban tavaly megközelítette a 187 ezret.
Közölték: a feszültség forrása, hogy óriásiak a bérkülönbségek a kereskedelemben még az egyes üzletláncok között is, ahol a legtöbb bért többnyire a nemzetközi hátterű áruházak fizetik alkalmazottaiknak. Az OKSZ közleményéből kiderül, hogy a kiskereskedelemben a havi átlagkereset 148 ezer forint volt tavaly, az állami elektronikus beszámoló portál szerint a legnagyobb foglalkoztatók közül az Aldi 308 ezer, a Lidl 248 ezer, az Auchan 189 ezer, a Spar 185 ezer, a Tesco 184 ezer, a CBA pedig 193 ezer forintot fizet az alkalmazottaknak. Az egyes szakmák közül a legtöbbet az iparcikket értékesítők keresik, a legkevesebbet az élelmiszerbolti eladók.
Az OKSZ szerint az alapbérek emelése csak korlátozott lehet. A nagyobb bért fizetőknél kevésbé feszítő a munkaerőhiány, viszont a kisebb boltosoknak többet kellene emelni, ami ott drágulást okozna és versenyképességi hátrányukat növelné. Ezért elengedhetetlen a járulékkedvezmény, elsősorban a kisvállalkozások körében, és a kisvállalkozások fejlesztési támogatása is - áll a közleményben.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Party Aqua Kft.
Dózsa György

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Simon és Társa Bt.
Simon Attila

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Cisco Systems Magyarország Sz... Cisco Systems Magyarország Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Mészáros Attila

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Bakony Ép-Gép Bt.
Nagy Ferenc

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető