Bérre menő konstrukciók Nyomtatás
2008. április 25. péntek, 06:24

Bérre menő konstrukciók

Autó és költséghatékonyság


Pénzügyi stratégiával rendelkező vállalkozások már tudják, hogy autóbérléssel vagy flottabérlettel lényegesen hatékonyabbak és versenyképesebbek lehetnek, mint ha vásárlásba fektetik pénzüket. Amit kevesen tudnak, hogy az autójukat nem mindennap használó magánszemélyeknek is megérheti a bérlet.

Közgazdaságilag bizonyított tény, hogy a legtöbb vállalkozásnak nem éri meg az autóvásárlás anyagi terheit felvállalni: míg a tulajdonukban lévő autó értékvesztése csak hosszú évek során számolható el költségként, addig bérleti konstrukció esetén a teljes összeg leírható az adóalapból. Emellett a gépjárművek szervizelésére elszámolható kilométerenkénti pár forintból tulajdonképpen lehetetlen az autót minden igényt kielégítően karbantartani, míg bérleti konstrukció esetén a díjtételben a szervizelés is benne foglaltatik, így tulajdonképpen az is az adóalapot csökkenti.

Flottabérlet esetén ezek az előnyök meghatványozódnak. Egyrészt nem kell hatalmas összeget fordítani a beszerzésre, hanem alacsony önrésszel, vagy akár nulla százalékkal beindítható a bérleti szerződés; az így felszabaduló tőke pedig az üzleti tevékenységbe befektethető, és profitot termelhet. A bérautócégek ráadásul a nagyobb beszerzési mennyiség miatt alacsonyabb árakon jutnak a járművekhez, és kedvezményük egy részét átengedik az ügyfeleknek, így kedvezményesebb díjtétellel juthatnak autóhoz, mintha maguk próbálkoznának – hívja fel a figyelmet Wolfgang Bartesch a Fox Autorent Kft. ügyvezető igazgatója.

Nincs több nyűg

Az autók természetesen nem kerülnek a bérbevevő tulajdonába, ami előnyös a cégeknek, hiszen így nem kell később az értékesítéssel bajlódni, ami főleg egy heterogén, vagy idősödő flotta esetében lehet különösen nehézkes. Egy egész flottára vevőt találni szinte lehetetlen, de még egyenként is macerás és időrabló a feladat. A bérlet további előnye, hogy a bérbeadó általában egy-két évente lecseréli az autót, így mindig új vagy szinte új autóban ülhetünk

A megfelelő jármű kiválasztásában tapasztalt szakértők segítenek az ügyfélnek, hiszen ahány cég, annyiféle igény jelentkezhet. A bérleti konstrukciók emellett vitathatatlanul rugalmasak. Ha egy cégnek szezonálisan több gépjárműre van szüksége, akkor az adott időszakra többet vesz igénybe, ám ha már nincs szüksége rájuk, akkor nem jelentenek további felesleges költséget.

Felesleges tulajdon

A bérlés nem csak cégeknek előnyös. Nagyon sokan megszokták, hogy bizonyos idő elteltével mindig vásárolnak egy autót, sokszor újat. De szinte senki sem gondol bele, hogy valójában mekkora árat fizetnek mindezért; hiszen senki sem szereti tudatosítani magában, hogy befektetett pénzének milyen hatalmas része válik semmivé az amortizáció miatt, vagy fizeti a törlesztőrészletet egy olyan tárgyért, amely napról napra kevesebbet ér.

Ha valaki városban lakik, főleg a belsőbb kerületeken, és nem használja mindennap az autóját, akkor teljesen értelmetlen fenntartania, pénzügyileg sokkal jobban jár, ha az autóvásárlásra szánt pénzét alacsony kockázatú betétben vagy befektetési alapban tartja. Így pár évre vetítve a tőke nagyobb része megmarad a bérlő számára, folyamatosan új gépkocsiban ül, és a kockázatos meghibásodásokat is kivédi. Ha pedig mégsem tetszik az autó, nem kell benne éveket töltenie.  

Bérre menő konstrukciók

Számoljon!

 Vegyünk példának egy Opel Astra 1,4 Twinport 90 lóerős 5 ajtós gépkocsit, Enjoy felszereltséggel (lásd a csatolt táblázatot). Az autó vételára 4 049 000 forint, azonban évi 13 ezer kilométeres futást feltételezve, valamint azt, hogy az autón csak a kötelező szervizeket hajtják végre, kénytelenek leszünk újabb 1 060 000 forintot költeni, nem számítva az üzemanyagot. A harmadik év végére az Eurotax katalógus alapján autónk 2 400 000 forintot ér, és nekifoghatunk az értékesítés fáradságos munkájának. Összesen 2 720 000 forintot veszítettünk. És azzal még nem is számoltunk, hogy saját tulajdonú új gépjárműnek nem árt garázst vagy parkolóhelyet bérelni, ami újabb 20-25 ezer forinttal dobja meg havi költségeinket.

 Ha ugyanezt az autót béreljük, és feltételezzük, hogy minden második hétvégén 2 napos kiránduláson veszünk részt, valamint még egy szabadon megválasztott napon bevásárlásra vagy ügyintézésre használjuk, akkor összesen 2 598 000 forintot költünk három év alatt. Első pillantásra az előbbiekben említett konstrukcióhoz képest alig 100 ezer forintot takarítottunk meg. Csakhogy pénzünk eközben kamatozott, és az Astra 4 milliót meghaladó vételára már 5,5 millió felett jár. Ha ebből kivonjuk a bérlésre fordított összeget, akkor azt kell látnunk, hogy körülbelül 2 940 000 forintnyi azonnal a rendelkezésünkre álló tőke maradt a zsebünkben, a vételi konstrukció 2,4 milliójával szemben. A különbség több mint félmilliós megtakarítás bérleti konstrukció javára.

A bérleti konstrukció nemcsak nagyon rugalmas, hanem biztonságos is, ha ugyanis bármi történik, a bérbeadó cégek gondoskodnak csereautóról, . Ez azt jelenti, hogy az autó meghibásodása vagy sérülése esetén sem esik ki az elvégzendő munka, nem kell lemondani üzleti találkozót, nem kell elhalasztani a kirándulást, és az autó javíttatásának valamint biztosítási ügyének intézésére sem kell időt áldozni.

Ez a szemlélet egyre jobban terjed a fejlett nyugat-európai országban; ott már bevált szokás, hogy ha az ember a belvárosban lakik, és nincs napi szinten szüksége az autóra, akkor inkább bérel, mint vásárol. Például Ausztriában a bérautópiac három és félszeres forgalmat és bérnapot generál, mint Magyarországon, pedig az ország lakossága alig több mint 7 millió fő, Magyarországé pedig 10 millió – tette hozzá Wolfgang Bartesch a Fox Autorent Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás: Fox Autorent


Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →




A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.