Rekordfizetés négyhónapnyi munkáért Nyomtatás
2008. április 28. hétfő, 06:20
Rekordfizetés

 Nem volt gond a veszteség




Több mint 11 millió dolláros (közel 1,8 milliárd forintos) fizetést kapott a Delta Airlines vezérigazgatója tavaly négy hónap után - írja az msnbc.com. Richard Anderson fizetése azért lett érdekes, mivel a harmadik legnagyobb amerikai légitársaság rekordmértékű veszteségekről számolt be első negyedéves jelentésében.


Anderson tavaly szeptemberben vette át a Delta vezérigazgatói posztját, az év utolsó négy hónapőjában összesen 11,3 millió dollárnyi fizetést vett fel a cégtől.

A cégvezető havi fizetése 200 ezer dollár volt, emellett 289 ezer dolláros jutalmat is kapott. A fizetés legnagyobb részét azonban a részvényjuttatások és egyéb opciós bérek jelentették, melyek 10,6 millió dollárt tettek ki. Mindezek mellett Anderson 238 ezer dollárnyi nyugdíjkiegészítést is kapott, valamint a személyes költségeit is fedezte a cég.

Tovább a teljes cikkre → 



Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →





 





A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.