Esélyt a képességeknek! Nyomtatás
2009. február 06. péntek, 05:30

Esélyt a képességeknek!

Esélyt a Képességeknek Program már BAZ-megyében is

A Családjainkért Alapítvány az ország második megyéjében is elindította az Esélyt a képességeknek programját. A program keretében 40 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hátrányos helyzetű, ám valamely területen különösen kiemelkedő, figyelemre méltó diák tanulmányait segíti az alapítvány 40.000 és 170.000 forint közötti ösztöndíjjal. Az alapítvány célja, hogy ösztöndíj formájában tartós tanulmányi segítséget nyújtson hátrányos helyzetű fiataloknak az általános iskola felső tagozatától egészen a felsőoktatásba jutásig vagy a munkába állásig.


A Családjainkért Alapítvány az Esélyt a képességeknek program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákoknak hirdetett ösztöndíj támogatási pályázatot. A pályázati felhívás 62 megyei középiskolának juttatták el, melyre 12 iskolából összesen 56 pályázat érkezett. Az alapítvány végül 40 diák esetében döntött a támogatás mellett, a diákok átlagosan 100.000 forint ösztöndíjban részesülnek, a legalacsonyabbnak ítélt összeg 40.000 forint, míg a legmagasabb összegű támogatás 170.000 forint.

Az alapítvány a részletes pályázati anyag alapján döntött a támogatásokról, melynek tartalmaznia kellett a diák bizonyítványának másolatait, motivációs levelét, szociális körülményeinek bemutatását, az osztályfőnöki és a tehetségterületet tanító tanárok szakvéleményét, esetleges versenyeredményeket, valamint a szabadidő eltöltésével, érdeklődési területtel és pályaorientációs elképzelésekkel kapcsolatos információkat.

A pályázó diákok személyes meghallgatására a diákok saját iskolájában került sor, ahol a pályázókon kívül az iskola képviselőivel, tanáraival és a diákok szociális helyzetét ismerő gyermekvédelmi felelősökkel is elbeszélgettek a bíráló bizottság tagjai.

Örömteli tény, hogy a pályázók között több rátermett roma fiatal is akadt. A kiválasztás során különös figyelem irányult rájuk. Az alapítvány a személyes találkozások után 40 diák támogatásáról döntött.

A támogatott diákok életkora változó, a legfiatalabb 13 éves és 7. osztályos, míg a legidősebb 21 esztendős, aki az érettségi utáni szakmájának tanulmányaihoz kért segítséget. Néhány diák a diagnosztizáltan tehetség kategóriába tartozik, többségük kitűnő tanulmányi és versenyeredményekkel rendelkezik, néhányan pedig szakmát tanuló, technikusnak készülő fiatalok.

Az alapítvány a diákok által benyújtott igények figyelembevételével tette meg ajánlatát, amelyet minden esetben egyéni vállaláshoz kötött. Az egyéni vállalás lényege, hogy a támogatott fiatal maga is tegyen kézzelfoghatóan saját képességei kibontakoztatásáért vagy pl. a közösségért. Az alapítvány ezzel szeretne hozzájárulni a civil felelősségvállalás, a szolidaritás gondolatának terjesztéséhez is.

„A támogatások legtöbbször taneszközökre, szakkönyvekre, nyelvi különórákra és nyelvvizsgára irányulnak, de szép számmal teljesültek egyéb különórai és kulturális lehetőségeket biztosító kérések is. Óriási igény mutatkozott számítástechnikai eszközökre a diákok részéről, ezt a vállalásaik teljesítésének függvényében ígértük meg néhány gyermeknek.” – mondta el dr. Balogh László, vállalatvezető, a Családjainkért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a program megálmodója.

Az Esélyt a képességeknek programban személyre szabott monitoring zajlik, mely során az alapítvány folyamatosan nyomon követi az ösztöndíj szerződésszerű és eredményes felhasználását. Az ellenőrzés tanári konzultációk során, igazolások útján, esetenként családlátogatások, de minden esetben a támogatott diákkal való szoros kapcsolattartás útján történik.

A következő évben nyújtott támogatást és annak mértékét a monitoring eredményétől teszi függővé az alapítvány. „Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a diák önhibájából nem teljesülnek a vállalt feltételek és eredmények, akkor kizárhatja magát a további támogatásból. Ha azonban rajta kívül álló, elhárítható akadályok hátráltatják a munkáját és előrehaladását, akkor mindenben igyekszünk neki segíteni, vele és tanárával együttműködve a fennálló akadályt elhárítani, ha lehetséges.

Többek között az ilyen esetek gyors felismerésére és megoldására építettük be a borsodi projektbe a mentor tanár szerepkörét, mely nagy segítséget jelenthet nem csak a diák, de a családja számára is, az esetlegesen felmerült probléma megoldásában.” – folytatta dr. Balogh László.

Az Esélyt a képességeknek programról

A Családjainkért Alapítványt 1991-ben hozta létre a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) azzal a céllal, hogy munkájával anyagi segítséget nyújthasson az Egyesület tagcsaládjainak. A Családjainkért Alapítvány megalakulása óta önálló Kuratóriummal működik, tevékenységét preferáltan, de nem kizárólagosan, a NOE a Nagycsaládosok mintegy 12 000 tagcsaládjának körében végzi.

Az Esélyt a képességeknek programot 2005-ben indította el az alapítvány olyan szociálisan hátrányos helyzetű tehetséges 10 és 18 év közötti gyermekek támogatására, akiknek családi háttere nem teszi lehetővé, hogy a gyermek képességeihez mérten képezze magát és jusson a továbbtanulás, szakmaválasztás esélyeihez.

Az Esélyt a képességeknek program keretében az alapítvány ehhez nyújt segítséget ösztöndíj jellegű anyagi támogatással. 2007. januárban elindította az alapítvány az Esélyt a képességeknek program első alprogramját. Egy nagy összegű adománynak köszönhetően összesen 61 Szabolcs-Szatmár megyei középiskolás diák tanulmányainak támogatását kezdte meg az alapítvány.

A kuratórium elnöke elmondta, hogy az Alapítvány széleskörű forrásszerző programot indított annak érdekében, hogy a támogatott diákok körét bővíthesse illetve a futó szabolcsi és most útjára indult borsodi programban támogatott fiatalokat továbbra is segíthesse. Ennek során minden lehetséges módon igyekeznek magánszemélyeket és cégeket megtalálni, akik, illetve amelyek átérzik a program fontosságát. A vállalati körben terjed a CSR, társadalmi felelősségvállalás gondolata és annak felismerése, hogy milyen fontos felkarolni a körülményeik miatt egyébként talán elkallódó fiatalokat. Természetesen a cégről alkotott kép szempontjából is előnyös lehet hangsúlyozni, hogy egy –egyébként profitorientált – vállalkozás, annak tulajdonosai és menedzsmentje felelősséget éreznek azért a társadalomért, amely működésük terét adja. Az sem mellékes érv, mondta dr. Balogh László, aki egy jelentős vállalkozás ügyvezetője és személy szerint alapos kereskedő, pénzügyi és marketing tapasztalatokkal rendelkezik, hogy az Alapítvány, szponzorai jóvoltából következetes és aktív PR munkát végez és Esélyt a képességeknek programjáról egyre többször jelennek meg sajtóhíradások. Ezekben a vállalkozások, amennyiben kívánják, a közvélemény előtt jó fényben tűnhetnek fel. Nagyon fontos - hangoztatja Balogh László -, hogy nagyon nagy figyelmet fordítanak az alapítvány átláthatóságára.

A programra szánt pénzeket elszámoltatható módon a támogató által meghatározott célra fordítják és a működés költségeit tudatosan a szükséges minimumra szorítják le. Ő maga személy szerint is szigorúan társadalmi munkában állítja legjobb menedzsment tudását - főként a mosolygós napocskával jelzett - program szolgálatába.

Az egyébként kiváló szakmai tapasztalatokkal bíró programvezető munkatárs, Szimlerné Medveczky Andrea is önkéntes segítőként dolgozik a programban. A működési költségekkel való takarékoskodás tehát nem mehet a tevékenység szakmaiságának, minőségének rovására.

„A civil szervezetekben végzett munka – szerinte - szinte nagyobb professzionalitást, magasabb szintű menedzsmentet követel meg, mint az üzleti világ. A támogatók által egyre nehezebben megkeresett forintokat nagyon meg kell becsülni és talán még nagyobb hatékonysággal elkölteni. Nagyszerű szakmai és egyéni kihívás ez.

A mi tőkénk a bizalom - fűzi hozzá Balogh László”.

Forrás: Családjainkért Alapítvány



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.