Mit tegyünk egy új munkatárs érkezésénél? Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
Orientáció a HR-benImage

A beillesztés szerepe a munkaerő megtartásában

A szervezet számára fontos, hogy az új dolgozó lehetőleg rövid idő alatt pozitív viszonyba kerüljön a munkával, munkatársaival és a céggel. Azok a dolgozók, akik a számukra gyakran nehéz beilleszkedési idő alatt nem találnak kapcsolatot új tevékenységükhöz és új kollegáikhoz, hajlamosak a fluktuációra.

 


A munkafeladatokba történő gyors és intenzív bedolgozás a vállalat teljesítményére és költségeire kedvezően hat. Ebből egyértelműen látszik, mennyire szükséges, hogy az új dolgozókat ne hagyjuk magukra, hanem a vállalatba, illetve egy új munkakörbe célzott bevezető intézkedésekkel integráljuk.

ImageAz Országos HR Benchmark Felmérés (2006) eredményei szerint a megkérdezett magyar szervezetek több mint fele működtet valamilyen orientációs programot az új munkatársak beillesztésére. A kutatás az adatok alapján megállapítja, hogy annál a vállalatnál, amelynél kialakult toborzási folyamat működik, ott a beillesztésre is gondot fordítanak, ahol viszont a kiválasztás nem szabályozott, ott az orientáció sem kulcskérdés. A vizsgálat szerint a beillesztési eljárás során a legtöbb szervezet önmaga megismertetésére, a szervezeti hierarchia bemutatására helyezi a fő hangsúlyt. A fontossági rangsorban ezt követően a szervezeti szabályok megismerése következik, majd a szervezeten belüli helyismeret. Érdekes, hogy a tényleges munkavégzéshez legszorosabban kapcsolódó betanítás csak ezután következik a prioritási sorban. Ez utóbbi a tapasztalatok szerint a fizikai munkakörökben és a műszaki területeken a legjellemzőbb.

Kinek a feladata a beillesztés?

A bevezetés, illetve beillesztés az elsőrendű vezetői feladatok közé tartozik. A jó bevezetés nemcsak a vezetői siker előfeltétele, hanem a vezetői képesség kifejezése is. A személyügyi részleg által történő beillesztés elsősorban információs feladat, ami a vállalatra, annak szervezetére, a munkahelyre és egyéb általános felvilágosításokra vonatkozik. A kulcsfontosságú személy egy dolgozó szakmai és személyi beillesztésével kapcsolatban a közvetlen felettese.

A beillesztés folyamatában a közvetlen felettes feladatai:

1. a munkafelvétel előkészítése
Gondoskodnia kell arról, hogy az új dolgozónak már a vállalathoz történő belépésének első napján álljanak rendelkezésre a megfelelő munkafeltételek, a szükséges munkadokumentumok és munkaeszközök.

2. Információs beszélgetések folytatása
Az ilyen beszélgetések célja a dolgozó megismerése, és a személyes kontaktus megteremtése, valamint a dolgozó tájékoztatása feladatairól, a fölé-és alárendeltségi viszonyokról, valamint a munka menetéről.

3. A munkatársakkal való megismertetés
A munkatársak körében nemcsak a közvetlen munkahelyen belül dolgozó kollegák tartoznak, hanem más részlegek dolgozói is, akikkel munkakapcsolatba kerül. Minden kollégát egyenként kell bemutatni, hogy személyes kapcsolat jöjjön létre.

Szakmai bevezetés és beillesztés a munkahelyen:
Ehhez célszerű beillesztési programot készíteni, melynek célja:
-az újonnan belépő munkaerő beilleszkedésének tudatos segítése
- bevezetés a munkaszervezetbe, ismerkedés a munkahely sajátosságaival
-a felelősségteljes, önálló munkavégzés képességének kibontakoztatása
-a főnök munkatársa közötti harmonikus viszony kialakulásának segítése
- felkészítés a külső és belső környezet változásaihoz való alkalmazkodásra,
- a magas színvonalú munkavégzés feltételeinek megteremtése
- a folyamatos képzés, továbbfejlődés lehetőségének biztosítása

ImageA beillesztési programot a személyügyi részlegnek kell kidolgoznia. A program szervezését, lebonyolítását, az egyes programelemek koordinálását pedig a közvetlen munkahelyi felettes végzi.

A beillesztési program tartalma:
A beillesztési program egy általános és egy egyéni szakaszra bomlik. Az általános szakasz minden új belépő érint, az egyéni szakasz a betöltendő munkakörhöz igazodik. A program időtartamát attól függően kell meghatározni, hogy pályakezdő fiatalról van-e szó, vagy olyan munkavállalóról, aki hosszabb-rövidebb szakmai gyakorlattal rendelkezik. Az időtartamot befolyásolja a betöltendő munkakör specifikációja is.

Az általános munkaszakasz részegységei:
-a munkaidő-szabályozás ismertetése, munkaközi szünetek, a munkaidő nyilvántartása, szabadság igénybevétele, betegség bejelentése
- a munkahely áttekintése, a felettesek, kollegák megismerése, munkavédelmi szabályok
- ismerkedés a vállalattal, kialakult szokásokkal
- a munkakörhöz kapcsolódó törvények, jogszabályok, vállalati szabályozások megismerése
-találkozók, megbeszélések a vállalati, munkahelyi vezetőkkel, akik a vállalati stratégiáról, célkitűzésekről adnak tájékoztatást

-munkamegbeszélések a közvetlen munkahelyvezetővel a beillesztési program előrehaladásáról.

Az egyéni program részegységei:
Az egyéni program összeállítását minden esetben a tervezett munkakör sajátosságai határozzák meg. Ebben a programban meghatározó egy, a szervezeti egységen, vagy vállalaton belüli rotációs szakasz is, ahol az új belépő előre meghatározott időt tölt egy-egy részegységnél. Ebben a programszakaszban számára írásbeli feladat elkészítése is előírható. A rotációs szakasz után kell a munkavállaló végleges helyét, munkakörét kijelölni.

ImageA beillesztési program elkészítése különös gondosságot igényel. Minél alaposabban végezzük el, a dolgozó annál gyorsabban nyer biztonságot és sikerélményeket új munkakörében, s ez munka- és teljesítőképességét erősíti. Ugyanakkor csökkennek a betanulási költségek is. Ennek előfeltétele, hogy a dolgozót először olyan munkákkal kell megbízni, amelyekkel nem követelünk tőle túl sokat, de túl keveset sem.

Forrás: HR Portál

Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőinkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Cégtárunk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

További cikkeket a témában a "Vezetői túlélőcsomag" rovatunkban olvashat →



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.