Építészhiányt generált az ingatlanpiaci boom Nyomtatás
2017. január 11. szerda, 00:00

Ötven éve nem tapasztalt hiány van építészekből: a fiatalok külföldre szerződnek, a hatvan felettiek többsége nyugdíjba vonult a sűrű jogszabályváltozások miatt. Az aktívakat viszont a lakásépítések és az állami beruházások feléledése nyomán hirtelen elárasztották megbízásokkal.


Már ott tartunk, hogy a tervpályázatok bírálóbizottságába is nagyon nehezen tudok építészt találni, a kollégák többsége teljesen le van kötve, két-három napra sem tudja szabaddá tenni magát a következő hetekben, hiába számít megtiszteltetésnek egy-egy ilyen felkérés – mondta lapunknak Eltér István, a Magyar Építész Kamara (MÉK) alelnöke. Az elmúlt fél évszázadban nem volt példa hasonló helyzetre – tette hozzá –, amikor nemcsak kivitelezőkből, hanem tervezőkből is krónikus hiány van már az építőiparban.

Miközben az orvosok és az egészségügyi dolgozók elvándorlása bárki számára feltűnő a kórházakban, az építészhiánnyal az emberek többsége nem szembesül, csak akkor, ha éppen családi házat építtetne, vagy bővítené meglévő otthonát. Azzal is csak az érintettek vannak tisztában, hogy akár hónapokkal is meghosszabbíthatja egy projekt megvalósítását az építészek leterheltsége, különösen a tapasztalt szakemberekre kell sokat várni. Abba már belegondolni is rossz, hová vezethet, amikor hiányzik a megfelelő szakmai kontroll meg a tapasztalat, és a felépült házon évek múlva jönnek ki a funkcionális hibák.

Eltér István szerint érdekes próbapereket eredményezhetnek majd a 300 négyzetméter alatti, engedély nélkül felépíthető családi házak – mármint azok, amelyek építtetője a rossz tervezés miatt fog kártérítési pert indítani az építész ellen, és nagy valószínűséggel meg is nyeri. Fontos tehát, hogy minden új tervezésre az építésznek legyen tervezői felelősségbiztosítása, amit egyébként már a jogszabályok is előírnak.

A helyzetet súlyosbítja, hogy hiába végez az ország öt egyetemén évente legalább négyszáz fiatal, jelentős részük azonnal külföldre szerződik, ami nem is lenne baj, de néhány éves tapasztalatszerzés után nagyon kevesen jönnek vissza. A kamarába is évente mindössze nyolcvanan kérik a felvételüket a friss diplomások közül; ez egészségtelenül rossz arány a szakma jövőjét tekintve, hiszen 400 pályakezdő között legalább 200-300 olyannak lennie kellene, aki tervezéssel, szakértéssel akar foglalkozni, és ezért a szakmai kamarában is ott akar lenni.

Az egyre markánsabb korosztályi űrt, azaz a fiatalok hiányát a másik oldalról az idősek eltűnése is csak súlyosbítja a szakmában. A kis magyar építészirodák ugyanis nem tudnak mindenre speciális tudású szakembert felvenni, ezért itt az időseknek is mindent meg kellene tanulniuk: a rekordsebességgel és -sűrűséggel változó jogszabályokat éppúgy, mint azt, hogy a kézi rajzolással felhagyva átálljanak az elektronikus alapú tervezésre.

Ez nem megy mindenkinek, hiába a sokat érő szakmai tapasztalat, itt nem tervezhetnek 70-80 éves, nagy tudású építészek, mint Amerikában, nálunk a hatvanasok nagy része kényszerűségből leteszi a ceruzát. Holott éppen most nagy szükség lenne rájuk is.

Az Európa legalacsonyabb tervezési díjáért dolgozó magyar építészek egyelőre nem emeltek árat, nem úgy, mint a gépészmérnökök, illetve az egyre drágábban leszerződtethető kivitelezőcsapatok, ezért az építési költségek már elindultak felfelé, és nem tudni, hol állnak meg.

Kereseti mozgástér
Európában az épületek bekerülési költségének átlagosan a 6-8 százalékát fizetik ki az építészeknek a kisebb magánberuházások, például egy családi ház megtervezése fejében. Vannak extrém esetek is, Norvégiában például a top 10 tervező munkadíja a teljes költségvetés 25 százalékát is eléri, a nagyon jók kategóriájában jegyzett szakembereké is meghaladja a 10 százalékot.

Nagyberuházásoknál, például kórházak vagy egyéb közintézmények építésénél szerényebb, nagyjából 6 százalék a tervezők díja. Magyarországon utóbbi esetben 2 százalék, a kis családi házaknál átlagosan alig 4 százalékos díj a jellemző.

Forrás: Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.