A szabadságok kiadásáról Nyomtatás
2008. július 10. csütörtök, 06:10

A szabadságok kiadásárólA 2008. évi munkaügyi ellenőrzések
kiemelt területe

Mielőtt elmerülnénk a megérdemelt pihenés és a lazítás időszakába, érdemes átgondolnunk, hogy szabályosan intéztük e a szabadságok kiadását. Nem vonhat maga után bírságot egy esetleges munkaügyi ellenőrzés, amikor az ellenőr tételesen átvilágítja majd az alkalmazottaknál és tagoknál a szabadság kiadásának szabályosságát. A 2008-as munkaügyi ellenőrzések kiemelt területe a szabályszerű szabadságkiadás vizsgálata.

 Mindenkit értesítünk, hogy itt a nagybetűs NYÁR! Ezt természetesen mindnyájan örömmel vesszük tudomásul, de nem szabad sajnálni magunktól a pihenést, hiszen utána sokkal nagyobb kedvvel tudjuk felvenni a munka fonalát.

Érdemes rendet tenni magunk körül, átnézni az eddigi gyakorlatot. Ha nem teljesen a megváltozott törvények szerint jártunk el, még mindig módosíthatjuk a beidegződött rossz gyakorlatot.

2007. március 31-vel megsemmisítette a Munka Törvénykönyve 134.§-a (3) bekezdésének a.) pontját, amely szerint
„a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek esetén a szabadságot legkésőbb a tárgyévet követő és június 30-ig, kollektív szerződés rendelkezése esetén a tárgyévet követő és december 31-ig adja ki, ha az esedékesség éve eltelt”. 

Az Alkotmánybíróság nem a kivételesen fontos gazdasági érdeket kifogásolta, hanem, hogy annak tartalma nem kellően meghatározott a törvényben. A teljes éves szabadságnak az átvitele természetesen nem arányos ezzel az indokkal.
A kivételes gazdasági érdeket megalapozó gazdasági körülmény egy, a munkáltató gazdálkodási körében fellépő súlyos ok. Ennek az oknak a munkaszervezéstől függetlennek kell lennie. Azaz jó munkaszervezéssel, más munkarend kidolgozásával védhetőnek kell lennie egy esetleges káresemény miatt fellépő szabadságolás akadályának is. Például az év végén megnövekedő forgalmat úgy kell számításba venni, hogy decemberre lehetőleg ne maradjon felhalmozódott, nem időarányos szabadság.  A szabadság elhalasztására sor kerülhet a munkáltató működési körét súlyosan, közvetlenül érintő ok miatt, például elemi kár stb. 


A rendes szabadságnak az esedékesség évében nem teljes mértékben történő kiadása esetén a munkáltató nem hivatkozhat káreseményre sem, ha az esedékesség évéből fennmaradó időszakban a szabadságot még kiadható lett volna.
S hogy mennyi szabadságot vihetünk mégis át? Az arányosság követelményének felelünk meg az új szabályozás szerint, ha indokolt esetben az alapszabadság és pótszabadság összegének maximum egynegyede csúszik át a következő évre.

Mivel az átvihető szabadság mértéke csökkent, így nem tartották indokoltnak a hosszú kiadási határidő fenntartását. Az új szabály szerint június 30. helyett március 31-éig, kollektív szerződés rendelkezése esetén december 31. helyett június 30-áig lett meghosszabbítva a kiadás határideje.

 

 



Forrás: Adószabászat

Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!



Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →





 





A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.