Az élethosszig tartó tanulás Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
A „Life Long Learning” előnyei

ImageMi van a permanens tanulás mögött?

A Life Long Learning – élethosszig tartó tanulás – az Európai Unió egyik koncepciója, mely szerint a tudásalapú társadalom megalapozását és fenntartását, illetve a humán erőforrás jelentőségét erősítik, és emelik ki.


Az emberi erőforrásban rejlő tartalékok kiaknázásának elengedhetetlen feltétele a “tanuló társadalom”, és ennek eredményeként a “tudásalapú társadalom” megteremtése, illetve fejlesztése, amely csak hosszú távon, az élethosszig tartó tanulás realizálásával lehetséges.

Ezért fontos az új humánerő-fejlesztő filozófiának és a korszerű oktatási-képzési módszereknek a fejlett országokból történő “átvétele”, illetve a hazai viszonyokra történő adaptálása: új ismeretek és gyakorlati eljárások kimunkálása.

ImageMitől korszerű az oktatás?
Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúly helyeződik a gyakorlati oktatásra, illetve a tanult ismeretek alkalmazhatóságára. Mit ér a tudás, ha hasznukra nem válik? – tehetnénk fel a kérdést. Az élethosszig tartó tanulás alapeleme, hogy az évek során megszerzett ismereteket tudjuk alkalmazni a gyakorlatban, hiszen a munkaerőpiacon való érvényesülésnek ez elengedhetetlen feltétele.

Hogyan segíthetünk munkatársainknak a fejlődésben?

Ma már szinte minden cég együtt működik képző intézményekkel. Az elmúlt évekhez képest nagy számmal nőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik tudatosan és folyamatosan képzik munkavállalóikat, és gyakorlati tudást adnak a kezükbe tréningek, konzultációk, tanfolyamok keretében.

Hogyan válik a humán erőforrás fejlesztésből versenyelőny?

A piacon, azokban a szektorokban, ahol a technikai tudással és anyagi erőforrásokkal már nem lehet versenyelőnyhöz jutni, ott az emberi erőforrás jelentősége felértékelődik. A vállalkozásoknak és azok vezetőinek érdeke, hogy saját dolgozóit fejlessze, hiszen így stabilizálhatja az adott munkaerőt, karrier lehetőséget kínálva neki, illetve növelheti cégén belül a hatékonyságot, ezzel erősítve csapatát. Így a piacon olyan előnyöket tud szerezni, mely hosszú távú életképességét biztosítja a szervezetnek.

Milyen forrásokból fejlesszük munkatársainkat?
ImageSok vállalkozásnak külön kerete van munkatársai képzésére, melyet már automatikusan beépít a következő évi terveibe. Nekik is és azoknak a cégeknek is, akik még nem tudják milyen forrásból fejlesszenek jó lehetőséget kínálnak a pályázatok, melyek kimondottan a képzéseket támogatják. Előnyük, hogy a támogatási összeg ezeknél a pályázatoknál viszonylag nagy – 70-80 %-os. Segítségükkel hozzájárulhatunk vállalkozásunk versenyelőnyhöz való jutásához és a tudásalapú társadalom megteremtéséhez is.


Rádóczi Edina

Pályázati felelős

Comline Budapest Kft.
www.comline.hu

                                                                                                       


Kérdése van a cikkhez?
Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.