Statisztikák – avagy a cégvezetők által használt „műszerfal” Nyomtatás
2010. június 18. péntek, 03:00

Lépéselőny/ HR : Statisztikai menedzsmentMég vissza tudunk emlékezni a régi, kelet-német gyártmányú autókra. Igaz, hogy „Trabanton szállni élvezet” volt, de ha például újra kellett tölteni az olajat, akkor egy hosszadalmas procedúra vette kezdetét, és ha jól emlékszem, még egy pálcika is kellett hozzá. Egyik ismerősöm mesélte, hogy nem lehetett látni a benzinszintet a műszerfalon.


Nem akarok gúnyolódni az akkori technikán, az autótulajdonosok bizony örültek a járműveiknek, és még nagyon hosszú utakat is megtettek vele. Ma csak azért megmosolyogtató az a műszaki fejlettség, mert össze tudjuk hasonlítani a mostanival. Egy repülőgép pilótái ki sem néznek az ablakon, csak a műszerekre és a számítógépre hagyatkoznak. A modern autók pedig elkormányozzák a vezetőt a célállomásra.

Mi az a „műszerfal”, amelyre a cégvezetők rápillantanak, mielőtt vezetői döntéseket hoznak? „Vajon jobbra kormányozzam a cégem, vagy balra induljak?” Belenézhetnek az eredmény-kimutatásba, ismerik a terveket, a csapat tagjait. Sok adat áll rendelkezésükre, és a megérzések is sokat segíthetnek.

Létezik azonban egy sokkal megbízhatóbb és egyszerűbb módszer a cég vagy egy terület állapotának megmérésére. És ez nem más, mint a statisztikák alapján való vezetés.

De mire is használható mindez? Először is ennek segítégével  megállapíthatjuk, hogy mely terület igényel azonnali figyelmet. Hol nem tűr halasztást a beavatkozás?

Másodszor, a  segítségével rajta tarthatjuk az ujjunkat a szervezet „ütőerein.” Egy szempillantással láthatjuk, hogy melyik fő területünk hol tart. Ez nem utolsó szempont egy olyan vezetőnél, aki rendkívül elfoglalt, és minden perce be van táblázva.

Nem utolsó sorban ez segíteni tud a cégvezetőnek abban, hogy mely munkatársakat jutalmazzon, kik kapjanak elmarasztalást.

Ha a cégvezetőnek van egy ilyen navigációs rendszere, akkor el tudja érni, hogy a kollégák még nagyobb energiával kezdjenek el hajtani, elkezdenek elmaradni a felesleges, időt rabló tevékenységek. A cég több eredményt hoz létre, kevesebb idő alatt. Egy jól prosperáló, stabil cég pedig minden munkatárs érdeke, nem?

Ha többet akar megtudni erről jöjjön el Navigátor Vezetői szemináriumunkra!

Ha Ön érdeklődik a Navigátor Vezetői Szeminárium iránt kattintson az alábbi linkre, töltse ki az űrlapot és küldje el nekünk!

Kattintson ide, ha érdeklődik a szeminárium iránt!

Munkatársunk felkeresi Önt!

Üdvözlettel:
A Comline csapata
Comline Budapest Kft.
www.comline.hu


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.