Az ideális új vevő Nyomtatás
2010. december 02. csütörtök, 03:00

Lépéselőny/Marketing: Ideális ügyfél vizionalizálásaÉvekkel ezelőtt hallottam először róla, hogy ha az ember tényleg alaposan végiggondolja, „vizualizálja”, milyen partnerekkel szeretne együtt dolgozni, egyszer csak azt veszi majd észre, hogy tényleg ilyen ügyfelek veszik körül. Akkor még erősen kétkedtem ennek az igazában, mégis azóta többször bebizonyosodott: ha tényleg jól körvonalazom magamnak, mit is szeretnék, jelentősen növelem a sikerem esélyét.


Az üzleti partner keresés veleje

Egyik ügyfelünk mesélt erről tegnap egy aranyos történetet: e technikával gondolkozva épp nekiállt volna felvázolni, milyen is az a bizonyos „ideális” partner, amikor csörgött a telefonja, és kapott egy olyan megrendelést, amiről csak álmodott volna korábban. Ez a példa is jól mutatja, hogy a dolog működik, érdemes rá energiát szánni, hogy ezt átgondolja az ember.
Marketing stratégia
Nekem elsősorban abban volt segítség ez az irány, amikor először ültem le átgondolni, milyen ügyfeleket is keressek, hogy kitisztult, mely partnereimmel szeretek együtt dolgozni, és kikkel érzem inkább döcögősnek az együttműködést. Az elsődlegesen átgondolandó tényezők ezek voltak:

  • Kik azok a partnereink, akiktől a legtöbb bevétel jön?
  • Kik azok, akiknél a legjobb árréssel tudunk dolgozni?
  • Kik rendelnek kis összegben, de rendszeresen?
  • Kik azok, akik minden létező részletbe belekötnek, akik folyamatosan pluszmunkára kényszerítik a munkatársaimat, és több velük a vesződség, mint a nyereség?

Amikor ezzel tisztába kerültem, a marketing és értékesítési erőforrásainkat irányba tudtam állítani, és egyértelműen megnőtt a „jó partnerek” aránya az ügyfeleink között.

Németh Zoltán
Lépéselőny Virtuális Irodaház
A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora
Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni?

A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket.
Szeretné, ha Önnek nem kellene ezzel foglalkoznia, mégis megkapná Excelben az Önnek szóba jöhető partnerek adatait?
VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG!
KATTINTSON IDE, ÉS KÜLDJE EL NEVÉT ÉS TELEFONSZÁMÁT!
ÉRDEKEL, HOGY TUDNÉK AKÁR TÖBB EZER POTENCIÁLIS PARTNERT LETÖLTENI SAJÁT HASZNÁLATRA!


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner  keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a  bevétel  és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti  kommunikáció  terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketingképzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e-mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.