Értékesítés helyett marketing Nyomtatás
2010. december 08. szerda, 03:00

Lépéselőny/Marketing: Amikor az ajánlás-marketinget alkalmazzukElőfordul, hogy az ember úgy ül le tárgyalni, beszélgetni valakivel, hogy hamar átlátja: ebből üzlet nem lesz, mégis kellemes a beszélgetés, és nincs indíttatása elrohanni azonnal onnan. Bár új vevő közvetlenül nem lesz a tárgyalófélből, mégis kiderülhet, hogy érdemes volt rászánni az időt…


Ajánlás marketing

Ehhez a bevezetőhöz is az élet szolgáltatta a példát: beajánlotta nekem egy kedves partnerünk az ügyfelét, hogy szerinte érdemes lenne megismerkednünk, mert ők keresnek új ügyfeleket, mi pedig a kapcsolatépítés, üzleti partner keresés, vevőszerzés területén tudnánk segíteni. Ez az igazi marketing egyébként, ha az embert ajánlják, legalábbis minden okos ezt mondja, ha csak…

… nincs értékesítési potenciál

az adott partnernél, mint ahogy az gyorsan kiderült a találkozón. Ha már azonban összefutottunk, jól elbeszélgettünk, és a közös földrajzi gyökerek mellett kiderült: az illető partnerei között már van olyan, akinek a Lépéselőny jó segítsége lenne a bevétel és profitszerzésben.
Bár nem így indult, és komolyan fontolgattam, hogy eljövök, végül nem bántam meg, hogy nem így tettem: még akár üzlet is kisülhet ebből. Tanulság: ha nem megy az értékesítés, használjuk ki az alkalmat, a találkozót marketingre, PR-ra!

Németh Zoltán
Lépéselőny Virtuális Irodaház
A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora
Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni?

A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket.
Szeretné, ha Önnek nem kellene ezzel foglalkoznia, mégis megkapná Excelben az Önnek szóba jöhető partnerek adatait?
VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG!
KATTINTSON IDE, ÉS KÜLDJE EL NEVÉT ÉS TELEFONSZÁMÁT!
ÉRDEKEL, HOGY TUDNÉK AKÁR TÖBB EZER POTENCIÁLIS PARTNERT LETÖLTENI SAJÁT HASZNÁLATRA!


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner  keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a  bevétel  és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti  kommunikáció  terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketingképzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e-mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.