Még mindig az e-mail a sláger a kis- és középvállalkozások körében Nyomtatás
2011. február 10. csütörtök, 03:00

Lépéselőny/Marketing: KKV-k és az online marketing 2011-benEz derül ki a MAMASZ legfrissebb felméréséből, amelynek keretén belül 1 200 kis- és középvállalkozást, illetve azok vezetőit, továbbá egyéni vállalkozót, marketing döntéshozót kérdeztek meg a vállalkozásuk 2010-es évi marketingjéről, konkrét tevékenységéről és azok eredményeiről. A nem reprezentatív felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások 83%-ánál még mindig a cégvezető foglalkozik a marketinggel. 2010-ben a vállalkozások marketingjének három fő iránya volt: meglévő ügyfelekkel való foglalkozás (45%), új piacok felkutatása (44%) és új termék fejlesztése (43%). Ezzel ellentétben az idei évet elsősorban a piacok felkutatására szánják a kis- és középvállalkozások (73%).


Döbbenetes mértékben robbant be a kis- és középvállalkozások online marketing eszköztárába a Facebook. A megkérdezettek 56%-a nyilatkozott úgy, hogy 2010-ben üzleti célokra is használta a világ legnagyobb közösségi hálózatát, amelynek az internetezők közötti penetrációja ma már majdnem eléri a 45%-ot.
Pozitív fejlemény, hogy a 2009-es felméréssel ellentétben, 2010-ben már a vállalkozások egynegyede költött 5-10%-ot a bevételéből marketingre – többet, mint egy évvel korábban (21%). A megkérdezettek többsége (58%) persze még mindig spórol, és a bevételének csupán 5%-át (vagy annál kevesebbet) fordítja vissza marketing típusú befektetésre.
A MAMASZ felmérése alapján a megkérdezett cégvezetők és döntéshozók ma már nem a hazai guruktól tanulnak (73%) a legtöbbet, hanem autodidakta módon könyvekből (75%) sajátítják el a számukra szükséges marketing ismereteket – bár ez a különbség még nem számottevő. Összességében a vállalkozások közepesnek vagy annál gyengébbnek tartják tavalyi évi marketingjük eredményeit. Saját honlapjukkal továbbra sincsenek megelégedve, és a vállalkozások fele marketingkutatás nélkül reméli a változást.

„A magyar vállalkozások kezdik ténylegesen megismerni az offline és online marketing súlyát, fontosságát, amely új kihívásokat és felelősségeket teremt nem csak számukra, hanem a marketing-tanácsadással foglalkozó vállalkozások számára is. 2011-ben a vállalkozások már csak úgy fognak kitűnni az offline, online reklámzajból, ha a sablonos megoldásoktól eltérően kreatív reklámokkal, kampányokkal támogatják kommunikációjukat. Minden eddiginél nagyobb szerepet fog játszani a vásárlási szituációkban a bizalom és az emocionális kapcsolat a márka és a vásárló között.” – egészítette ki a kutatás eredményét Miklovicz Norbert, kkv marketing szakértő, a MAMASZ KKV Marketing Felmérés 2010 szerkesztője.

A kutatást szakmailag kommentálta Magyarország két legnagyobb szakmai szövetségének tisztségviselője is: Mezriczky László (MRSZ) és Tonk Emil (MMSZ).

A kutatás további részletei elérhetők itt: http://www.mamasz.hu

Forrás: MAMASZ


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketingképzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e-mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.