Alkalom szüli az üzletet Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 26. csütörtök, 03:00

Lépéselőny/Marketing: Kapcsolatépítés irodán kívülEgyik ismerősömre mondják a barátai, hogy Győrtől Budapestig a vonaton bárkivel tud üzletet kötni. Még ha nem is mindenki ilyen alkat, mégis vannak kiváló lehetőségek és alkalmak, amikre nem is gondolná az ember, hogy bevétel- és profitszerzés szempontjából fontosak.

Étterem / vacsora

Először ledöbbentem, amikor egy barátokkal elköltött vacsora során az idegenvezetőnkkel egyik barátom rövid időn belül már üzleti lehetőségekről, együttműködésről csevegett. Ezt nem gondoltam volna elsőre, hiszen az illető feladata a szórakoztatásunk és kalauzolásunk volt, eszembe sem jutott, hogy lehet saját cége, más tevékenysége, de barátom, akit nem kötöttek ilyen gondolatok, egyből üzletelni tudott vele.

Edzőterem

Ugyanez a barátom mesélte, hogy neki az edzőterembe járás felér egy kapcsolatépítő konferenciával: összehozza az embereket, ha kötetlen körülmények között futnak össze, és csak szabadon, az üzlet „terhe” nélkül kezdenek beszélgetni. Egy üzleti közösség célja is ez: összehozni az egyébként az üzleti partnerkeresésben is érdekelt partnereket egy szabadabb légkörben, hogy emberileg közelebb kerülve egymáshoz tudjanak a gazdaság, a marketing, az értékesítés feszesebb témáiról beszélgetni.

Nyaralás

Gyerekkorom olaszországi nyaralásai során szüleim mindig azt figyelték, hogy tudnánk kikerülni, hogy magyarokba fussunk, mert nem szerettek volna ismerkedni. Tény és való, hogy egy – akár hazai, akár külföldi – nyaralás során az ember sokkal lazábban kezd kommunikálni másokkal, így gyorsabban jön elő, ki mivel keresi kenyerét. Így a kötetlenebb hangulat az üzletkötést is elősegíti.

További számtalan példát lehetne hozni, hogy a szűk irodai, hivatalos-formális üzleti körök közül kimozdulva hogy lehetne még kapcsolatokat építeni, de a hangsúly azon van, hogy nyitva tartott szemmel és füllel az ember számtalan új lehetőséget fedez fel az üzletkötésre, új vevők szerzésére!

Németh Zoltán
Lépéselőny Virtuális Irodaház
A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora
Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni?

A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket.
Szeretné, ha Önnek nem kellene ezzel foglalkoznia, mégis megkapná Excelben az Önnek szóba jöhető partnerek adatait?

VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG!
KATTINTSON IDE, ÉS KÜLDJE EL NEVÉT ÉS TELEFONSZÁMÁT!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketingképzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e-mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Dél-Zalai Áruház Zrt.
Pusztai Péter

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Trim 95 Kereskedelmi és Szolg... Trim 95 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Kárpáti György

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
BSW Könyvvizsgáló Kft.
Kovács Katalin

Cservenka Béla EV
Cservenka Béla