Új terepjáróval hasítana a Dacia |
2010. február 24. szerda, 03:00 |
Egymilliárd euró bevételt remél 2010-ben az Automobile Dacia gépkocsigyártó az új terepjárója értékesítéséből, ami iránt már most nagy az érdeklődés annak ellenére, hogy csak márciusban mutatják be hivatalosan.
A francia Renault tulajdonában lévő romániai Dacia a tervek szerint március 2-án a genfi autószalonon végre bemutatja az egy éve beharangozott Duster terepjáróját - idézi a Ziarul Financiar román napilapot az MTI-Eco. A tervek szerint az idén 60 ezer példányt gyártanak az új modellből a dél-romániai Mioveni-i üzemben. Így várhatóan a Duster teszi ki az idén a romániai gyár termelésének az egynegyedét. Fabrice Cambolive, a Dacia marketingigazgatója a lapnak elmondta, hogy már több mint tízezer személy jelezte, megvásárolná az új terepjárót. A tervek szerint a továbbiakban a francia gyártó brazíliai és oroszországi üzemének palettájára is felkerül az új modell. Romániában tavaly a gépkocsik piacán a terepjárókat érintette legkevésbé a gazdasági válság annak ellenére, hogy az eladások itt is 46 százalékkal csökkentek, így csak valamivel több mint 5400 járművet sikerült értékesíteni. Forrás: Napi Gazdaság www.napi.hu A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketing képzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben. |