Építse az üzletet: először ajánljon Ön másokat! Nyomtatás
2010. november 12. péntek, 03:00

Lépéselőny/Marketing: Ajánlási rendszer az üzleti életbenEgy nemrég írt cikkemben azt javasoltam, érdemes végiggondolni, kire is van még szükség az Ön üzletében Ez az egyszerű feladat annyit tesz, hogy dolgozza ki, milyen más üzleti területek jelentik a lehető legtöbb ajánlási lehetőséget Önnek – úgy ajánlás adására, mint ajánlás kapására.


Pár napja megkérdezett valaki, tudnék-e erre egy példát mondani. Néhány éve egy Internet start up vállalkozásban voltam érintett. Nagysebességű Internet kapcsolatot biztosítottunk üzleti partnereknek a londoni Cityben a szélessáv előtti időkben! Mielőtt elindítottuk a céget, jó kapcsolatot építettünk ki más Internet, IT és telekom szolgáltatókkal. Olyan szolgáltatásokat kerestünk, amelyek kiegészítették a miénket, és melyekre az ügyfeleinknek és lehetséges ügyfeleinknek ugyanúgy szüksége volt. Ezek közül előfordult olyan is, amit akár versenytársnak is fel lehetett volna fogni, de úgy gondoltuk, hogy ha ezek az ügyfélnek megfelelnek, akkor kölcsönösen nem jelentünk valódi veszélyt egymásra nézve.

Ezek a más üzleti területek olyan szolgáltatókat jelentettek, mint pl.:

  • magánembereket célzó Internet szolgáltatók – mivel mi kizárólag B2B, azaz cégeknek forgalmaztunk,
  • számítógép és hálózati felszerelések, eszközök – mivel mi nem értékesítettünk ilyeneket
  • e-mail és Internet szoftverek
  • Internet biztonság
  • kábelhálózat telepítők
  • adattárolás
  • telekom
  • e-commerce
  • web design
  • internet hosting

Gyakran előfordult, hogy egy potenciális ügyfél, akivel beszéltünk, nem tartott igényt a mi szolgáltatásunkra, de a fentiek közül volt igénye másra, így mi tudtunk jó ajánlásokat adni. Ez aztán mind a potenciális partnerek, mind a beajánlott cégek gondolataiban ott tartott minket folyamatosan.

Idővel aztán minden üzletünk ajánlásokból jött, ezekből a forrásokból. A „lehetséges ügyfelek”-ből ügyfelek lettek, vagy ajánlottak másokat, mivel nagyra értékelték a segítséget, melyet mi nyújtottunk nekik. Akiket mi ajánlottunk, szintén elkezdtek bennünket ajánlani. E kapcsolatok közül jó néhány aztán további együttműködésekhez vezetett, de ez egy másik történet...

Sikeres kapcsolatépítést!

Dave Clarke
http://daveclarke.tv

Dave Clarke az Egyesült Királyság egyik legismertebb networking bloggere, üzleti partnerkereső és kapcsolatépítő fórumok szervezője és házigazdája, a networking elismert gyakorlati szakembere. A Lépéselőnnyel való együttműködése révén Dave angolul írt cikkeinek fordításait olvashatják a Lépéselőny látogatói.



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketingképzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e-mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.